Minden második amerikai szerint rossz vágányon halad az ország - 10 ember közül pedig 9 negatív jelzőkkel minősítette a gazdaságot a héten készített közvélemény kutatás adatai szerint. A megkérdezettek 60 százaléka szerint a gazdaság regenerálódása a „hivatalos statisztikák” ellenére sem kezdődött még meg. Azok többsége pedig, akik szerint a gazdaság javult, lassúnak tartja a helyreállás ütemét. Tíz megkérdezettből hatan negatívnak értékelték Obama gazdaság- és deficitkezelésében elért eredményeit. A megkérdezetteknek közel a fele, „rendkívül elégedetlen” Obama teljesítményével ezen a két lényeges területen.
A politikailag függetlenek közel kétharmada elégedetlen az elnök gazdasági intézkedéseivel, és – most első ízben – ezeknek többsége, az elért eredményeket is rendkívül gyengének tartja. Az elnök ennek ellenére igyekezett rámutatni a gazdaság növekedést mutató pontjaira, amelyek különösen az autógyártásban nyilvánulnak meg, és azzal érvelt, hogy éreztetik hatásukat azok az intézkedései, melyeket elnöksége kezdete óta hozott. Ennek ellenére a gyenge gazdasági mutatók és a lakosság körében tapasztalható elégedetlenség fokozza a Fehér Házra nehezedő politikai nyomást – Obama tanácsadói pedig arra keresik a választ, hogy mi okozhat majd nehézséget a 2012-es újraválasztási kampány során.
A Post-ABC felmérés, Obama 5 fő republikánus elnökjelölt ellenfelének szavazatok szerinti állását is kielemezte. Az elnök holtversenyben áll a korábbi Massachusetts-i kormányzóval, Mitt Romney-val, aki a múlt héten jelentette be, hogy indul az elnökségért – kampányában a munkahelyteremtést, valamint a gazdaság javítását tette központi témává. A regisztrált szavazók között a korábbi kormányzó, elnökjelölt 49-46 százalék arányban vezet Obamával szemben. A felmérés szerint a 2012-es elnökválasztáson jelenleg Romney a legerősebb republikánus elnökjelölt. Bár ez semmi esetre sem jelent biztos helyet, a felmérés szerint a Romney rendelkezik egyelőre a legtöbb eséllyel, hogy elnökjelölt legyen.
Romney, független támogatóinak köszönhetően viszonylag jó helyezést ért el Obamával szemben. Ő és az elnök nagyjából ugyanannyi szavazatot kaptak saját pártjuk támogatóitól, de a független szavazatok Romney-t 50 százalékra „hozták fel”.
A telefonos felmérést június 2. és 5-e között, véletlenszerűen kiválasztott 1002 felnőtt között végezték el – a hibaszázalék határértéke 3,5 százalék.
atv.hu / Washington Post / ml

