„Jeruzsálem különféle területeken igyekezett bizonyítani” – írta csütörtökön a Ynet izraeli hírportál véleményrovatában. „Beszámolt a holokausztról, a spanyol és keresztes antiszemitizmusról. Szót ejtett a vérvádakról is: eredménytelenül”. Sőt, épp az ellenkezőjét lehet időnként tapasztalni: a közel-keleti országok váratlanul bojkottálnak, provokatív flottillákat támogatnak, nem beszélve az európai nyomásról: a skótokról, vagy akár a brit akadémikusokról, akik szintén különféle korlátozásokkal támadják Izraelt. Ennyi sikertelen próbálkozást követően Izraelnek el kellene gondolkodnia és vissza kellene térnie a Bibliához – ez ugyanis az egyik legkézenfekvőbb érv.

Végül is Izrael a keresztény és muszlim világhoz szól. Ez a két vallás azonban elismeri a Bibliát, a Biblia igazságát és szentségét. Mind a két vallás elismeri, hogy a zsidó nép a Könyv, a Biblia népe. Így, ahelyett, hogy folyamatosan csak biztonsági szempontokról érvelne Izrael, vissza kellene térnie a gyökereihez is, mert a bibliai nyelvvel elmagyarázva talán könnyebben megértheti a problémát a világ. Ahelyett, hogy állandóan csak különböző teóriákat és magyarázatokat adna Jeruzsálem, egyszerűen csak fel kellene olvasnia Mózes első könyvének a 13. fejezetét: „neked adom e földet, és a te útódaidnak örökre”.

Ben Gurion és a tulajdoni lap

A klasszikus cionizmus napközben gyűléseket tartott, éjjel pedig közösségi programokat bonyolítottak le. Így építették fel Izraelt a nulláról. Így vetették el az élet és a siker magvait Galileában, a Golán fennsíkon, a Jordán-völgyében, a Negev-sivatagban, Júdeában és Szamáriában. Izrael egy visszafordíthatatlan valóságot teremtett meg. Ahhoz azonban, hogy egyszerűen megértse ezt a világ, először Izraelnek kell leegyszerűsítenie. A vezetők szerepe ebben az, hogy egy komoly PR taktikát építsenek ki, amellyel esélyük lehet meggyőzni a világot és a nemzetközi közösséget. Lehetséges, hogy a bibliai érveket valaki komolytalannak tartja. Hála a Mindenhatónak, David Ben Gurion másképp látta a dolgokat. Az 1936-os véres arab zavargásokat követően a brit hatóságok egy bizottságot állítottak föl, amely kivizsgálta az eseményeket. Az arabok folyamatosan a zsidó „megszállással” érveltek (ez pedig bőven az 1948-as izraeli függetlenségi háborút megelőzően volt). Ben Guriont is berendelték egy meghallgatásra, hogy bizonyítsa, milyen jogon térnek vissza a zsidók Izrael földjére. Miután a bizottság elnöke megkérdezte, és csodálkozását fejezte ki, hogy a zsidók történelmi joggal érvelve bizonyítják kapcsolatukat a Szentfölddel, úgy, hogy a legtöbbjük még csak nem is Izraelben született, Ben Gurion felemelte a Bibliát és annyit mondott: ez a mi tulajdoni lapunk.

atv.hu / Ynetnews