Az izraeli Shin Bet jelentése szerint tavaly óta több száz 20-30 kilométer hatótávolságú rakétát csempésztek be a Gázai Övezetbe. Ezen kívül pedig több mint ezer aknavető, több tucat tankelhárító lövedék és több tonna robbanóanyag valamint bomba alapanyag jutott a gázai fegyveres erők kezébe. A Mubarak éra idején Egyiptom nagyobb erőfeszítéseket tett a fegyvercsempészet felszámolására. Ezek között szerepelt fizikai akadályként a föld alatti alagutak acélfallal történő elzárása – amely még most is építés alatt áll – valamint a határ menti mozgásérzékelő szenzorok elhelyezése.

Az izraeli titkosszolgálat szerint Egyiptom most kevés erőfeszítést tesz a gázai határ mentén a fegyvercsempészés mértékének csökkentése érdekében. Az ügynökség szerint ebben olyan objektív akadályok is közrejátszhatnak, mint az ország közel 1200 kilométeres határa Szudánnal, és az a körülmény, hogy a rafahi határátkelő környékét alagutak szövik át. A jelentés szerint Kairó jelenleg az új kormány stabilizálásával van elfoglalva, és ezért az amúgy is gyenge határvédelem még lazábbá vált.

Irán kulcsszerepet játszik az Iszlám Dzsihád és a Hamasz támogatásában, amely szervezetek arra törekszenek, hogy olyan fegyvereket szerezhessenek be, amelyekkel lépést tarthatnak az izraeli hadsereggel A gázai fegyveres csoportok érdekeltek abban, hogy egyre inkább támadhassák Izraelt a saját földjén, főleg nagy hatótávolságú rakétákkal, amelyek utánpótlásának beszerzésében, a Shin Bet titkosszolgálat értesülései szerint Irán közvetlen szerepet játszik. A Shin Bet információi szerint a fegyvercsempész útvonal Iránból indul, majd Szudán és Egyiptom, érintésével a Sínai-félszigeten keresztül ér el végül Gázába.

Néhány hete több tucat rakétát lőttek át Izraelre, amelyek közül az egyik egy lézer irányítású, orosz gyártmányú Fagot páncéltörő rakéta volt. A Fagottal egy izraeli iskolabuszt semmisítettek meg több kilométer távolságról.

atv.hu / ynetnews