A szigetország középső részét árammal ellátó magáncég hétfői igazgatósági ülésén döntött arról, hogy eleget tesz a kormányfő kérésének, és bezárja a három reaktort, amíg nem építenek ki új biztonsági berendezéseket a Tokiótól mintegy 200 kilométerrel délnyugatra lévő erőműben.

A kormány azután kérte az erőmű bezárását, hogy a Fukusima-1 atomerőművet súlyosan megrongáló március 11-i földrengés és szökőár után felülvizsgálta az országban működű 54 atomreaktort.

Midzuno Akihisza, a Chubu Electric Power elnöke sajtótájékoztatóján közölte: igen komolyan veszi a kormányfő kérését, még ha az erőmű megfelel is a japán földrengés-biztonsági normáknak. "Hosszú távú megoldásokat, mindenekelőtt az óriásszökőáraknak ellenálló védőfalakat kell építeni" - hangsúlyozta a miniszterelnök.

A többi japán atomerőműhez hasonlóan Hamaoka is a tengerparton áll, mintegy 100 kilométerre Nagoja iparvárostól, a Tokió és az Oszaka és Kobe nagyvárosokat magában foglaló Kanszai régió közötti, stratégiai fontosságú útvonal mentén.

A Hamaoka a Chubu Electric Power áramtermelésének 15 százalékát állítja elő. A kieső mennyiséget a cég hőerőművek termelésének növelésével és más, nyugat-japán cégektől való áramvásárlással pótolja. A japán hatóságok is pénzügyi segítséget ígértek az idei csúcsszezonra.

Kan megígérte, mindent megtesznek, hogy elkerüljék az áramhiányt a Chubu Electric Power által ellátott területeken.