Egy ártalmatlannak tűnő, magánjellegű telefonbeszélgetés vezette az amerikaiakat Oszama bin Laden terroristavezető nyomára a The Washington Post napilap szombati számának beszámolója szerint. A lap úgy értesült, hogy bin Laden pakisztáni születésű futárját, Abu Ahmed al-Kuvaitit egy régi barátja hívta fel, azt kérdezte tőle, merre jár, hogy olyan régóta nem hallott felőle, s hogy hiányzik neki. A válasz úgy hangzott, hogy ismét azokkal vagyok, akikkel korábban együtt voltam. Egy hosszabb szünet után a barát, mintegy jelezve, hogy félszavakból is értik egymást, csak ennyit mondott: bárcsak Isten megsegítene titeket.
Forró nyomok
A terroristavezér után kutató amerikai felderítők a beszélgetést lehallgatva mindjárt gondolták, hogy forró nyomra találhattak bin Laden és környezete minden szigorú elővigyázatossági intézkedése ellenére.
Az abbotábádi háromszintes épületben, ahol a terroristavezető bujkált, így például nem volt sem telefon, sem internet, sem televízió. Az al-Kaida vezetőjének segédjei, ha telefonálni akartak, gépkocsiba ültek, 90 percen át autóztak, és csak azután tették be az akkumulátort a mobilkészülékükbe.
Nagy munka volt
A hírszerzés már négy éve kereste Kuvaitit. A mobilján fogadott hívás révén tudták meg készüléke számát, s óriási emberi és technikai erőforrások mozgósításával eljutottak a magas falakkal övezett abbotábádi épületig. Meglepetéssel állapították meg, hogy Kuvaiti vagy a ház más lakói, valahányszor csak telefonáltak, először kilencven perces autóútnyi távolságra eltávolodtak az épülettől.
A "fel-alá járkáló"
A műholdas felvételeket elemezve az is szemet szúrt, hogy egy férfi, aki sosem lépett ki a falakon túlra, napi egy-két órát sétált az udvaron, de a felvételeken az arcot egyszer sem lehetett tisztán látni, s a testmagasságot sem tudták elég pontosan megbecsülni, így nem tudták teljes bizonyossággal azonosítani az egymás közt csak "fel-alá járkálónak" nevezett személyt.
Mérőszalagra nem volt pénz?
Barack Obama amerikai elnök végül a fennmaradó kételyek ellenére elrendelte a műveletet - írta Bob Woodward, a The Washington Post neves munkatársa. Cikkében az akciót ismertetve arra is kitér, hogy amikor bin Laden holttestét a padlón kiterítették, a Navy SEAL osztagának egyik, hat láb (183 cm) magas tagja mellé feküdt, és világosan látszott, hogy a halott több hüvelykkel (egy hüvelyk: 2,54 cm) nála is magasabb. Az eseményeket a Fehér Ház szituációs szobájából figyelő Barack Obama ekkor a körülötte lévőkhöz fordulva megjegyezte: "A műveletben egy 60 millió dollárba kerülő helikoptert áldoztunk fel. Akkor már nem engedhettük volna meg magunknak, hogy egy mérőszalagot is beszerezzünk?"
Üzenetet készült küldeni
Bemutatott a Pentagon szombaton újságírók egy csoportjának öt, az Oszama bin Laden búvóhelyéül szolgált pakisztáni házban lefoglalt videófelvételt. Az ABC beszámolója szerint az első videót valamikor 2010. október kilencedike és november ötödike között vették fel, és a feketére festett szakállú bin Laden látszólag arra készül, hogy az Egyesült Államoknak üzenjen.
Magát nézte
A második, egyperces videón az látszik, amint a terroristavezér arab hírcsatornák között válogat a távirányítóval és a saját magáról szóló híradást figyeli. Azt egyelőre nem tudni, hogy hol és mikor rögzítették ezt a felvételt, de annyi biztos, hogy az abbottabadi háznak nem volt televíziós összeköttetése és hogy a felvételen bin Ladennek ismét ősz szakálla van. A további három videón azt látható, amint bin Laden egy a nyilvánosságnak szánt üzenet felolvasását gyakorolja.
Aktív vezetője maradt az al-Kaidának
A videókat azok az amerikai kommandósok foglalták le az abbottabadi házban, akik vasárnap hajnalban megölték a terroristavezért. Az öt felvétel csak töredéke az elszállított anyagnak: az amerikai titkosszolgálat jelenleg is vizsgálja a számos videófelvételt, számítógépet és egyéb dokumentumokat, amelyek az eddig megszerzett legnagyobb, terrorizmussal összefüggő információhalmazt tartalmazzák. Az amerikai hatóságok szerint az anyagok egyértelműen azt mutatják, hogy bin Laden aktív stratégiai, taktikai és műveleti vezetője maradt az al-Kaidának, és továbbra is támadásokat tervezett az Egyesült Államok ellen.
Újabb célpont
Közben amerikai hírforrások arról számoltak be, hogy csütörtökön egy másik al-Kaida vezetőt is majdnem megsemmisítettek. A beszámolók szerint Anvar al-Avlakit egy gépkocsi ellen indított robotrepülős támadásban akarták megölni még csütörtökön, ám a terrorista parancsnok nem tartózkodott a járműben. A beszámolók szerint az al-Kaida két másik tagja ugyanakkor életét vesztette a Jemen déli részén elkövetett rakétatámadásban. A Pentagon egyelőre nem kommentálta, hogy valóban Anvar al-Avlaki lett volna a célpontja a támadásnak.
A jemeni védelmi minisztériumból származó információk szerint a távirányítású robotgépről kilőtt rakéta Shabva tartományban találta el a gépkocsit, amelyben egy az al-Kaidának dolgozó testvérpár tartózkodott. Egy a CBS News-nak név nélkül nyilatkozó amerikai kormányforrás szerint azonban a Pentagon abban bízott, hogy az autóban Anvar al-Avlaki ül, és bin Laden után őt is sikerül likvidálni.
Két kísérlet is volt
A The Wall Street Journal ráadásul úgy tudja, hogy egymás után két kísérletet is tett a - CIA és a védelmi szolgálat által támogatott - amerikai haderő a terroristaparancsnok megölésére, de ezek egyike sem járt sikerrel. A lap szerint a robotgép előbb három rakétát lőtt ki Jahva településnél arra a terepjáróra, amelyben al-Avlaki és egy feltehetően al-kaidás szaúdi férfi utazott, ám a rakéták célt tévesztettek.
A helyiek elmondása szerint ezután egy, a településen lakó, szintén a terrorszervezethez tartozó testvérpár sietett a helyszínre, aki gépkocsit cserélt al-Avlakival és szaúdi útitársával. Miközben az utóbbiak elmenekültek a helyszínről, az amerikai robotgép visszatért és újabb rakétát lőtt ki a terepjáróra, ezúttal eltalálva azt és megölve a benne ülő jemeni testvérpárt.
Az Egyesült Államokban született, de jemeni származású Anvar al-Avlaki az al-Kaida Arab-félszigeten működő szárnyát irányítja, amelynek része a legveszélyesebbnek tartott jemeni sejt is. Egyes elemzők szerint Oszama bin Laden halála után al-Avlaki jelenti a legnagyobb terrorfenyegetést.
atv.hu / MTI

