"Összesen kétezer oldalt fog teleírni emberi sebességgel, miközben egy liter tintát és egy kilométernyi papírt fogyaszt el" - mondta el Matthias Gommel médiaművész, aki kollégáival, Martina Haitzcal és Jan Zappéval programozta be a bibliarobotot.
Bárki éjjel-nappal figyelemmel kísérheti majd a trieri dóm előtt, egy 3-szor 6 méteres konténerben dolgozó félkarú robotot munka közben. Az írást egy kamera is folyamatosan követi.
A bibliarobotot először 2007-ben, Karlsruhében mutatták be. Azóta Sevillában lemásolta a Biblia spanyol verzióját, Portugáliában pedig a portugál változatot, de "bevetették" már Svájcban és Ausztriában is. Ősszel a trieri robot egy másodpéldányát Londonba, a Westminster Apátságba viszik, hogy másolatot készítsen Jakab király bibliájáról is.
Az eddig a robot által elkészített bibliairatokat tekercsek formájában őrzik az archívumokban. A trieri irattal azonban más lesz a helyzet. "Ha elkészül, a tekercsekből kötött bibliát készítünk" - mondta Micha Flesch, a trieri püspökség kulturális megbízottja. A kész, 45 kilogrammos könyvet aztán 2013-ban kiállítják a trieri dómmúzeumban.
MTI
