Az EP magyarországi Tájékoztatási Irodája szerint a választási reformra vonatkozó javaslat értelmében a tagállamokban megválasztandó 751 képviselő mellett 25 EP-képviselő egy páneurópai listáról juthatna mandátumhoz. A páneurópai listát az európai pártok állítanák össze a következő megkötésekkel: a listán szereplő képviselőknek a tagállamok legalább harmadát kell képviselniük, és biztosítani kell a női és férfi jelöltek egyenlő képviseletét. Létrejönne egy uniós választási hatóság is, amely az uniós listáról való szavazás lebonyolítását szabályozná.

A jelentéstervezet javasolja azt is, hogy az EP-választás június helyett májusban legyen, annak érdekében, hogy a választások után újonnan megalakuló parlament megfelelően felkészülhessen az Európai Bizottság elnökének júliusi megválasztására. Emellett a parlament egy olyan matematikai képlet kidolgozásáról is tárgyalna a Tanáccsal, amely segítségével újra lehetne osztani a 751 képviselői helyet, és amelyet az EU jövőbeni bővítésekor is alkalmazni lehetne.

Az uniós választási lista összeállítása azt is jelentené, hogy az európai pártok maguk is bekapcsolódhatnak majd a választási kampányba, amire jelenleg nincs lehetőség. Az EP egyébként a jelentés megalkotásakor azzal, a Lisszaboni Szerződés által biztosított lehetőséggel él, hogy javaslatot dolgoz ki az EP-választások jövőbeni szabályairól. A jelentéstervezetet 20 igen és 4 nem szavazat mellett fogadta el az alkotmányügyi szakbizottság. A plenáris ülés júniusban szavazhat a témáról.

FH