A Fukusima Daiicsi atomerőműben tapasztalt nukleáris szivárgás következtében, a szülők aggodalmai miatt a regionális vezetők rendkívüli intézkedéseket vezettek be: több mint 1400 iskola, és más gyermekintézmény udvarán mérik a sugárzás szintjét. A hivatalos álláspont szerint a 30 kilométeres veszélyzónán kívül nem érheti a gyermekeket káros sugárzás.

Közben az atomerőmű dolgozói folyamatosan engedik az enyhén sugárfertőzött vizet a tengerbe, hogy még több, a reaktorokból – főként a kettes blokk a veszélyes – szivárgó, erősen radioaktív víz tárolása számára biztosítsanak helyet. Mivel a hűtőrendszer használhatatlanná vált a katasztrófát követően, ezért már a földrengés óta szivattyúzzák a vizet a reaktorokba, hogy hűtsék a felhevült fűtőelemeket. Most azonban a szakembereknek kezelniük kell a sérült reaktor belsejében és az alatta összegyűlt sugárszennyezett vizet. Az összesen 11500 tonna víz elvezetési munkái hétfőn kezdődtek. A hatóságok szerint a szabadba kibocsátott víz nem jelent kockázatot. A Tepco képviselője azonban egy sajtótájékoztatón szinte könnyek között kért bocsánatot, hogy „újabb terhet” helyeztek a lakosságra. Eközben folytatódnak a kettes rektoron keletkezett repedés betömésére tett erőfeszítések, amelyek eddig nem jártak sikerrel, és a Tepco a radioaktív jód megengedett határértékének a 7,5 milliószorosát mérte az erőmű közelében lévő tengervízben, amely azonban április 4-ére ötmilliószorosa, az erőműtől néhány száz méterre pedig „csak” ezerszerese lett a megengedettnek – írta az AP hírügynökség. A víz sugárzásmentesítésében egy katonai szolgálatból kivont, az atom-tengeralattjárók nukleáris hulladékát eltávolító orosz hadihajó is részt vesz.

Micsihiko Kano mezőgazdasági miniszter szigorítaná a tengerből származó termékek vizsgálatát, mivel a zöldségfélékre megengedett érték többszörösét találták egy halfajban. Mint az egészségügyi miniszter is elmondta, a halakra eddig nem volt korlátozás, de hamarosan azt is be fogják vezetni. Közben a Tepco ígérete szerint e hónap végéig pénzösszegek kifizetésével fogja kompenzálni az erőmű közelében lakókat és az ott dolgozó földműveseket, a mezőgazdaságot és a lakosságot érintő megszorítások következtében fellépő károk miatt. 80 ezer lakost ki kellett telepíteni, számos mezőgazdasági terméket pedig nem lehet eladni.

Japánban a földrengés és a cunami miatt eltűntek és a halottak száma már 27 ezer fölött van.

Helyzetjelentés az erőmű belsejéből, 2011. április 5:

1. számú reaktor: Hűtésproblémák következtében megsérült a reaktor magja. Gázrobbanás miatt rés keletkezett az épületen. Nagyfokú radioaktivitást mértek a reaktorban és a pincében talált vízben és a talajvízben.
2. számú reaktor: Hűtésproblémák következtében itt is megsérült a reaktor belseje. Gázrobbanás miatt perforálódott az épület, és nagymértékben radioaktív vizet találtak a reaktorban és a csatlakozó szervizalagútban. Vélhetően robbanás következtében megrepedt a reaktor védőburkolata.
3. számú reaktor: Hűtésproblémák következtében megsérült a reaktor magja. Gázrobbanás miatt lyuk keletkezett az épületen. A pihentető medence részben feltöltődött vízzel, miután a vízszint kritikusan alacsonyra csökkent. Nagyfokú radioaktivitást mértek a reaktorban és a pincében talált vízben.
4. számú reaktor: A reaktort leállították a földrengés előtt. Robbanás történt és tűz ütött ki a pihentető medencénél. A medencében a vízszintet részben helyre tudták állítani.
5. és 6. számú reaktor: A reaktor le lett állítva. A pihentető medencék hőmérséklete magas volt, de később lecsökkent.

atv.hu / BBC