Fegyveres őrök, forgalomkorlátozások, páncélozott járművek, helikopterek – így igyekeztek az amerikai elnök biztonságát garantálni Rio de Janeiroban. Barack Obama meghívott vendégek előtt mondott beszédet.

Eredetileg Cinelandia téren tartottak volna egy szabadtéri rendezvényt, de ezt biztonsági okokra hivatkozva a tisztviselők lemondták. Az eseményt - ami egyébként Obama 5 napos dél-amerikai útjának fénypontja lett volna - plakátokon hirdették meg. Némelyek csalódottak voltak, hogy elmaradt a beszéd.

„A köztereken kellene megvitatni a politikai kérdéseket. Ez olyan lehetett volna, mint Görögországban az Agora, ahol a politikát az emberek között vitatták meg.” – mondta egy filozófus.

Pár méterrel arrébb viszont baloldaliak tüntetettek olyan feliratokkal, hogy „menj haza Obama” vagy „maradj ki Líbiából és Afganisztánból.” A közel-keleti zavargások és az olajárak emelkedése miatt ugyanis úgy tűnik, az Egyesült Államok nagyobb érdeklődést tanúsít Brazília felé, mivel a dél-amerikai ország mélytengeri olajtartalékokkal rendelkezik.
A nyomornegyedekben pedig az amerikai elnök látogatását kísérő biztonsági intézkedések miatt panaszkodtak. A környező utcák forgalmát teljesen lezárták, és az emberek még gyalog sem közlekedhettek a környéken. Az itt élők szerint a brazil hatóságok mindent megtettek, hogy a város szegénységét elrejtsék Obama elől.

„Hát nem szép, hogy fogják a pénzünket és ünnepséget szerveznek Obama delegációjának, miközben elrejtik a szegénységet előlük” – mondta egy helyi nő.

Mások pedig úgy vélik, a kormánynak az ország szegényeire kellene nagyobb figyelmet fordítania ahelyett, hogy vendégekre próbál benyomást tenni.

Santiagoban Barack Obama és Sebastian Pinera chilei elnök karikatúrájával tüntettek az amerikai elnök érkezése előtt. A tiltakozás az ellen zajlik, hogy az Egyesült Államok és Chile a közelmúltban aláírt egy atomenergetikai megállapodást. A paktum együttműködést biztosít az atomenergia használatában a mezőgazdaság, az orvostudomány és más iparágak területén, valamint a nukleáris hulladék kezelésében. A Japánban történtek miatt azonban sokan aggódnak. Obama egyébként Chile után Salvadorba látogat majd el.