Precedens értékű, nagy előrelépés
A zsidók kollektív bűnösségéről szóló felfogást, ami hosszú évszázadokon keresztül mérgezte a két hit közti viszonyt, a római katolikus egyház 1965-ben a második vatikáni zsinaton elvetette. Az azonban precedens értékű, hogy egy pápa cáfolta meg az elképzelést ilyen részletes, teológiai megközelítésből. Különösen nagy jelentőségű ez egy német származású pápa tollából, aki többször került a zsidó-katolikus viszony miatt reflektorfénybe. „Ez egy nagy előrelépés. Ez az antiszemitizmus évszázados teológiai állításainak személyes elvetése” – fejtette ki Elan Steinberg, az Amerikai Holokauszt Túlélők Egyesületének alelnöke a Reutersnek.
XVI. Benedek zsidó vezetőkkel a judaizmus egyik legszentebb helyén, a jeruzsálemi Siratófalnál imádkozik. „Jézus vére megbékélésért kiált”
Benedek a Názáreti Jézus című könyve második kötetének kivonatából készült elemzést szerdán adta ki a Vatikán kiadója. Az első kötetet négy évvel ezelőtt adták ki. A Jézus életének utolsó szakaszával, halálával és a keresztény hit szempontjából központi jelentőségű feltámadásával foglalkozó második kötet március 10-én várható. A pápa más olyan szakaszt is kiemelt az evangéliumokból, amit gyakran alkalmaztak a zsidók ellen. Máté leírja, amint a tömeg azt mondja: „vére rajtunk és az utódainkon.” Benedek leírja, hogy Jézus halála nem büntetésből történt, hanem a megváltást szolgálta. „Kiomlott vére nem bosszúért és büntetésért, hanem megbékélésért kiált” – írja.
„Nagyon fontos és jól időzített állásfoglalás”
Csütörtökön az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu, valamint Zsidó szervezetek, többek között a Zsidó Világkongresszus valamint a Simon Wiesenthal központ is üdvözölte a pápa új állásfoglalását Jézus halálát illetően. Ronald Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy üdvös lenne az egyházfő véleményét beépíteni a hivatalos katolikus doktrínába. Marvin Hier rabbi, a Simon Wiesenthal Központ vezetője szintén örömmel fogadta a pápa állásfoglalását, ami szerinte „nagyon fontos és jól időzített, különösen egy olyan időszakban, amikor világszerte erősödik az antiszemitizmus”. Hier szerint a pápa véleményével komolyan fel lehet venni a harcot a zsidó-gyűlölettel szemben.
atv.hu/ The Guardian / CNN / CNL

