Anticionista és Amerika-ellenes jelszavak hallhatók az arab országokban a legutóbbi tüntetések során, Líbiától Bahreinig. Hogyan befolyásolja ez Izrael biztonságát?

Még a vihar kellős közepén állunk. Nem tudjuk, hogyan fognak alakulni az események. Pozitív jelnek tartom azt, hogy az egyiptomi forradalomban olyan jelszavakat hallhattunk, amelyeket a nyugaton használnak: szabadság, béke, ne legyen többé diktatúra, legyen demokrácia. Ezek jól hangzanak. De még csak az első szakasz végén tartunk. Még nyitott a kérdés, hogy merre lesz a folytatás: vajon fenn tudjuk-e tartani a békét és a stabilitást. A mi értelmezésünkben – és remélem, hogy az övékben is – az a békeszerződés, amelyet Begin és Szadat írt alá, a térségben a stabilitás és a béke sarokköve. Nagyon bízunk abban, hogy megértik ezt, és betartják a szerződést, amint azt megígérték. Ha így történik, akkor nem lesz semmi lényeges változás. Ha azonban a bizonytalanság erősödik, és ennek olyan súlyos következményei lesznek, amikre most nem szeretnék részletesen kitérni, akkor újra kell gondolnunk azt, hogy mit teszünk. De én azt a tanácsot adom odahaza, hogy ne hamarkodjuk el a következtetések levonását. Ne kezdjünk el nagy összegeket elkölteni olyan dolgokra, amire eddig nem költöttünk. Várjuk meg inkább, hogyan alakulnak az események. Lehet, hogy a világ túl összetett ahhoz, hogy bárki is megmondja előre, mi következik. Az önök miniszterelnöke ott volt Kairóban és nem tudta, hogy mi lesz, mint ahogy Mubarak sem tudta. Meg kell tanulnunk együtt élni a bizonytalansággal a világban. Ugyanakkor, ha megőrizzük Izrael erejét és nyitottságát a demokrácia felé, és megpróbáljuk ezt átadni más országoknak, akkor talán jó eredményekre számíthatunk. Nem szívesen mondanék tehát most ítéletet, de keressen meg néhány hónap múlva, és szívesen értékelem a fejleményeket.

Irán ott van Izrael határainál, a Hezbollah mögött Libanonban, a Hamasz mögött Gázában. Hogyan készül Izrael az iráni provokációkkal szemben?

Irán nagy veszélyt jelent. Nem csak Izraelnek, hanem az arab kormányzatok és az egész világrend számára. Ha Irán nukleáris fegyverhez jut, azon a napon minden megváltozik. Ezért nagyon fontos az, hogy folytatódjanak az amerikai és európai vezetéssel zajló szankciók és legyen olyan elkötelezett, határozott vezetés, amely rábírja Iránt arra, hogy letérjen arról az útról, amelyen most jár. Másodszor, Irán valóban fegyverrel és pénzzel támogatja a Hezbollah-ot. Ezzel a hadsereggel meghódította Libanont, amely korábban egy békés ország volt. A Hezbollah csak Iránra hallgat, miközben 45 ezer rakétája van, amivel Izraelt vette célba, annak ellenére, hogy mi korábban kivonultunk Libanonból. Irán igyekszik a Hamaszt is felfegyverezni. Több mint 5000 rakétával rendelkeznek, iráni és más forrásból. Irán tehát veszélyt jelent, és ha szélesíteni akarjuk a békét kereső országok körét, akkor fel kell vennünk a harcot a radikális táborral, és a részükről jelentkező katonai fenyegetéssel szemben. Tisztában vagyunk azzal, hogy Irán ilyen fenyegetést jelent, és igyekszünk ezt Amerikával és Európával is minél jobban tudatosítani. Fontos ebben az önök szerepe, mert Európa nagyon nagy kereskedelmi forgalmat bonyolít Iránnal. Fontos, hogy megállítsuk Iránt és úgy gondolom, hogy ez lehetséges is.

A Hamasz elutasítja Izraelt és egyetlen államban gondolkodik. Életképes lehet egy olyan béke-megállapodás, amit Izrael a meggyengült Palesztin Hatósággal köt?

Ez valóban nagy dilemma. A Hamasz azt állítja, hogy Izrael léte nem törvényes, és ezért nem is fog fennmaradni a jövőben. Azt mondják, hogy Izrael ellentétes Isten törvényével, legalábbis ahogy ők értelmezik Istent. Nem fogadják el a megkötött egyezményeket és nem hajlandók beszüntetni a fegyveres harcot.  Nem ismerik el az Egyesült Államok, az Európai Unió, sem senki más szerepét a kérdésben. Miről beszéljünk akkor?  Arról, hogyan fogják megrendezni a temetésünket? Erre nem vagyunk hajlandóak, legalábbis, amíg nem változtatják meg a politikájukat. A Palesztin Hatóság másként gondolkodik, mint a Hamasz. Azt mondják, hogy szeretnének megállapodni velünk. Jó néhány éve tárgyalunk és már eljuthattunk volna a cél közelébe, ha nem jött volna közbe a Hamasz fenyegetése. Ha van bennük bátorság, hogy a Hamasz ellenére megállapodást kössenek, mi ebben partnerek vagyunk, de nem tudom, hogy valóban elég erősek-e ehhez. Nekik kell azonban ehhez változtatni, mi ezt nem tudjuk helyettük megtenni. Nekik kell megakadályozni azt, hogy a Hamasz átvegye a hatalmat a palesztin területek felett.

Minden nehézség és gond ellenére az izraeli gazdaság erős, ráadásul nemrég jelentős földgáz és kőolaj készleteket tártak fel a Földközi-tengerben. Lehetségesnek tarja, hogy Izrael energia nagyhatalommá válik a térségben? Részt vehetnek-e például magyar cégek is a lelőhelyek feltárásában?

Egy izraeli miniszter egyszer tréfásan azt mondta, hogy Isten nem volt hozzánk igazságos. Nekünk a Szentföldet adta, míg a szomszédjainknak az olajmezőket. Most már nekünk is van földgázunk és olajunk, így Isten kezd újra igazságos lenni hozzánk. Erős a gazdaságunk is. Tanultunk a múlt hibáiból és igyekszünk kiegyensúlyozott költségvetési politikát folytatni. Nem akarok dicsekedni, de ez egészen jól sikerül. Másrészt, Izrael és Magyarország között nagyon jók a politikai, kulturális és gazdasági kapcsolatok. Igaz a múltban nagy számban gyilkoltak meg itt zsidókat, de nem csak ezt történt Magyarországon. Itt született Herzl Tivadar, és innen indult útjára a cionista gondolat. Miután önök lerázták magukról a kommunizmust ez a kapcsolat ismét jó irányba fordult. Biztos vagyok abban, hogy tovább tudjuk ezt erősíteni és új dolgokat tudunk együtt építeni. A mi két országunk meglehetősen hasonlít egymáshoz. A kis nemzetek olyan közös nyelven beszélnek, amit mások nem értenek. Önök is igyekeznek megőrizni a kulturális identitásukat, még akkor is, ha ehhez a környezet nem mindig kedvező. Önök körül béke van, szeretnénk mi is ilyen békét magunk körül. Van, amiben tudunk önöknek segíteni és önök is tudnak nekünk segíteni. Itt Budapesten azt éreztem, hogy még sok mindenben erősíthetjük a kapcsolatainkat.

Az energiaiparban is?

Nos, ha önöknek szükségük van energiára, nekünk pedig van, akkor szívesen eladunk ebből. Nem csak a magunk számára akarjuk ezt felhasználni, mert tudjuk, hogy a világnak is szüksége van rá. Ha ebben együtt tudunk működni, nos, akkor csináljuk együtt.

atv.hu