Áprilisban kell bíróság elé állnia Silvio Berlusconinak - közölte kedden az illetékes milánói bírónő. Az olasz miniszterelnöknek azzal vádolják, hogy fiatalkorútól vásárolt szexuális szolgáltatást és visszaélt hatalmával.

Az ügyben eljáró Cristina Di Censa bírónő tájékoztatása szerint április 6-án tartják a kormányfő első bírósági meghallgatását. "Nem vártunk mást" - reagáltak az első meghallgatás időpontjának kitűzésére Berlusconi ügyvédei, akik kiemelték, hogy a 74 éves politikus ügyében három bírónő jár majd el.

A milánói ügyészek a múlt héten kérték fel a vizsgálóbírót, hogy kezdeményezze az eljárás azonnali megindítását, mert elegendő bizonyíték áll rendelkezésre a perhez. Az ügyészek szerint Berlusconi fizetett egy éjszakai bárokban táncoló, 17 éves, Ruby nevű lány szexuális szolgáltatásaiért. A hatalmi visszaélés gyanúja pedig azon alapul, hogy később Berlusconi közbejárására engedték el a rendőrök a lopás miatt őrizetbe vett lányt. Az ügyészek ráadásul azt is közölték: bizonyítékuk van arra, hogy Berlusconi szexuális szolgáltatást vásárolt egy Iris Berardi nevű, szintén fiatalkorú prostituálttól is, aki részt vett az olasz miniszterelnök villájában rendezett partikon.

A miniszterelnök tagadja, hogy valaha is pénzt adott volna szexuális szolgáltatásért. Állítása szerint nem élt vissza hatalmával sem, amikor Ruby szabadon engedését kérte, mivel ő úgy tudta, hogy Ruby az egyiptomi elnök unokahúga, és csak később derült ki, hogy ez nem igaz.

Az ügyvédei azt állítják, hogy Berlusconi csupán kötelességét teljesítette, amikor egy állam vezetőjének segített, ezzel enyhítette az esetleges diplomáciai botrány esélyét.