A betegek egy Dominikai Köztársaságban tartott családi rendezvényen részt vevő 452 személy közül kerültek ki – mondta Eugenia Sader, Venezuela egészségügyi minisztere egy sajtókonferencián. A miniszter hozzátette, hogy mind a 37 személyt kezelik, állapotuk javul. Sader októberben, a Haitin pusztító kolerajárvány kapcsán elmondta, hogy Venezuelában 1991-ben jelentkezett utoljára a kór.

A venezuelai 37 eset mellett még 12 főt fertőzött meg a baktérium. Haitin pedig a járvány kitörése óta eddig már majdnem 200 ezer ember betegedett meg, közel 4 ezren meg is haltak a kórban. A fertőzés a Dominikai Köztársaságra is átterjedt, onnan a héten jelentették az első halálesetet: vasárnap az Altagracia tartományban egy haiti származású férfi életét vesztette a betegség miatt.

A kolera szennyezett étellel, vagy ivóvízzel terjedő, hasmenéssel és hányással járó bakteriális bélfertőzés, amely rövid időn belül a beteg súlyos kiszáradásához, azonnali kezelés nélkül pedig halálhoz vezet. A fertőzés az esetek 80 százalékában a beteg szervezet nedvességtartalmának a helyreállításával kezelhető. A betegség különösen a fejlődő országokban gyakori, az egyik legtöbb halált okozó fertőzés. Évente becslések szerint 3-5 millió ember betegszik meg, és körülbelül 100-120 ezer beteg hal meg a kolera miatt. A betegség viszonylag könnyen megelőzhető lenne a megfelelő vízkezelési és higiéniai szabályok betartásával.

atv.hu / CNN