A magyar demokrácia állapotán morfondírozott az Európa Tanács parlamentje, az alaphangot a szocialisták svéd képviselője, Björn von Sydow adta meg, mondván: nem egy törvényről szól a vita, hanem egymáshoz kapcsolódó törvényi változásokról, amelyek megkérdőjelezik azokat az értékeket és alapelveket, amelyek alapján Magyarország tagja az Európai Tanácsnak. 

A hvg.hu tudósítása szerint ugyanis a képviselő úgy véli: az alkotmánybíróság és a választási szervek vezetőinek kinevezésére vonatkozó szabályok úgy változtak meg, hogy veszélybe került a testületek függetlensége. Az új médiatörvény pedig "kényszerzubbonyt" húzott a magyarországi médiára. Ezért kezdeményezik a monitoring eljárást, amelyben két jelentéstevő állít majd össze jelentést a tanács bizottságának, és szintén kérik majd a Velencei Bizottság együttműködését.

A Néppárt azonban nem támogatja a Magyarországgal szembeni monitoring eljárást, Christos Pourgourides szerint, olvasható a hvg.hu-n, csak később dől el, hogy a médiatörvény szabályai túlmennek-e az "ésszerű korlátozásokon", amely több más ország szabályaiban is léteznek. Párttársa, a francia Gisele Gautier szerint, amúgy sem egy törvény alapján kellene megítélni, hogy az egész rendszer "romlott-e". Ráadásul az Európai Bizottság is foglalkozik a médiatörvénnyel, és a magyar kormány ígéretet is tett arra, hogy módosítják a jogszabályt. 

Erre rímelt Braun Márton, a magyar ET-küldöttség fideszes vezetője, aki szerint Magyarország igenis működő demokrácia, és már a monitoring eljárás iránti kérelem címe is olyan állítást tartalmaz, amely visszalépésként aposztrofálja a közelmúlt intézkedéseit. Azért a jobboldal korántsem bizonyult egységesnek: Lord Tim Boswell, a jobbközép EDG képviselője szerint a többségi kormánynak nem lenne szabad elutasítani a kisebbségi véleményeket, csínján kellene bánnia az ellenzéki a nacionalista hangokkal, írja a hvg.hu. 

Úgyhogy a lord szerint az Európai Tanácsnak jelzést kell adnia Magyarországnak. A szocialista kritika már korántsem volt ilyen „angolos”, Andreas Gross, a szocialisták csoportjának svájci képviselője szerint a magyar kormány visszaél a választásokon elnyert hatalmával és arra kérik a kormányt, hagyjon fel ezzel. A kormány megbünteti a magán-nyugdíjpénztári tagokat, megbünteti a közalkalmazottakat. A Fidesz-kormány szerinte egypárti uralmat akar kialakítani, visszaélve a demokráciával - hangzott el.