Az iráni főtárgyaló az isztambuli Hagia Sophiában merített erőt. Az egykori székesegyházat, a muzulmán hívek az iszlám, kereszténység felett aratott győzelme jelképének tartják. Halál Amerikára, Halál Izraelre! – ezt skandálták a török hívek az épület előtt. Szaid Dzsalili pedig magához ölelte őket.
Bár Catherine Ashton, az Európai Unió külügyi főképviselője még optimistán érkezett a tárgyalásokra, végül azt mondta, csalódott, mert Irán teljesíthetetlen feltételeket támasztott. Az iszlám köztársaság például követelte, hogy azonnal állítsák le az ellene hozott ENSZ-szankciókat, és folytathassa az urándúsítást.
Közben Tony Blair volt brit kormányfő drámai hangú nyilatkozatban figyelmeztetett: a Nyugatnak, ha kell, erővel is meg kell állítania az iráni rezsim szélsőséges tevékenységét. „A szélsőséges iráni kormány tovább folytatja tevékenységét, amíg a szükséges eltökéltséggel, vagy ha kell, erővel nem találja szembe magát” –nyilatkozta Tony Blair az iraki háborút vizsgáló bizottság meghallgatásán. A volt brit kormányfő szerint ideje megállítani Iránt, mivel támogatja a terrorcsoportokat, és az egész közel-keleti térségben érezni lehet destabilizáló hatását.
