Jean-Claude Duvalier-t kedden egy rövid időre őrizetbe vették, és a port-au-prince-i igazságügyi palotába szállították, majd a délutáni órákban szabadon távozhatott. A volt diktátor tagadja, hogy bármi helytelen dolgot követett volna el és beszámolók szerint nyugodt volt a kihallgatás alatt.

1971-ben Duvalier 19 évesen a világ legfiatalabb államfőjeként lépett apja, Francois Duvalier örökébe, és hozzá hasonlóan kegyetlen, diktatórikus módszerekkel kormányozta az országot. Terrorista magánrendőrsége, a Tonton Macoute minden ellenzéki megmozdulást elfojtott, ártatlan emberek tízezreit kínozta és gyilkolta meg, miközben az ország népe mérhetetlen szegénységben élt. A nyolcvanas évek közepén azonban Haitin népfelkelés robbant ki, amely elűzte a Duvalier családot az országból. „Baby Doc” néven ismert vezető 24 éves száműzetés után tért vissza Haitire állítása szerint azért, hogy segítsen az ott élő embereken.

Az amerikai külügyminisztérium és az ENSZ főtitkár szóvivői viszont úgy vélik, hogy az amúgy is súlyos gondokkal küszködő ország helyzetét még inkább nehezíti az egykori diktátor feltűnése. Éppen hazatérése napján tartották volna a november 28-i elnökválasztás második fordulóját, de a voksolást el kellett halasztani, mert heves vita tört ki azon, kik azok a jelöltek, akik szerepelhetnek a szavazási listákon. A novemberi választás után erőszakos megmozdulások bontakoztak ki. Megfigyelők szerint a szavazás csalások és megfélemlítés közepette zajlott. Emellett Haitinek nem sikerült még talpra állnia a tavalyi földrengés óta, amelyben több mint 250 ezer ember halt meg, és ami romba döntötte a fővárost.

atv.hu