Félreértette a szudáni elnököt Jimmy Carter, aki az ország déli részének függetlenedéséről szóló népszavazás alatt tartózkodik az afrikai országban. Az egykori elnök korábban azt mondta, hogy Omar Basír elnök bejelentette, észak az egész ország adósságát magára vállalja, ha dél úgy dönt, elszakad északtól.
"Szerintem félreértettem, amit Basír elnök mondott. Ő azt mondta, hogy szerinte nem kellene megosztani az adósságot. Ezt pedig én úgy értetettem, hogy északnak kellene magára vállalni az államadósságot. Később közölte velem, hogy nem erre gondolt, én pedig bocsánatot kértem, hogy hibásan közvetítettem, amit mondott” – helyesbített újságírók előtt Carter.
Az adósság sorsa egyike azon témáknak, amelyekről még nem állapodtak meg az északi és déli vezetők. Emellett a tisztázatlan kérdések közé tartoznak még az északi és déli rész között meghúzandó határvonal eldöntése, valamint az olajbevételek elosztása.
A világ egyik legszegényebb országaihoz tartozó Szudán korábban kérte, hogy töröljék 38 milliárd dolláros adósságát, arra hivatkozva, hogy így az ország békefeltételeit jobban meg tudná erősíteni. A Nemzetközi Valutaalap szerint az adósság nagy része hátraléktartozás.
A vasárnap kezdődött, egy hétig tartó népszavazás várhatóan érvényes lesz. A referendumot szervező bizottság ugyanis szerdán bejelentette, hogy a részvételi arány elérte az érvényességhez szükséges 60 százalékot. A dél-szudániak többsége valószínűleg az országrész függetlenné válására fog szavazni, amelynek kiírását már a 2005-ben kötött, a több évtizedes észak-dél polgárháborút lezáró békeszerződésben is rögzítették. A szavazás a vitatott határterületek mentén erőszakot váltott ki, amelynek péntek óta legalább 46 ember esett áldozatul.

