A 13 oldalas dokumentum keltezése 1945. április 18. Állítólag ez az egyik magánkézben lévő másolata a híres listának, amelyre Oskar Schindler, német gyártulajdonos 801 zsidó nevét írta fel, akiket megmentett ezzel a náci haláltáborokból.

Gary Zimet New York-i kereskedő, aki történelmi dokumentumokra specializálódott, egy anonim eladó kérésére akarja most eladni a listát, 2,2 millió dollárért. New York legfelsőbb bírósága a Telegraph értesülései szerint engedélyt adott arra, hogy a tranzakció megtörténjen. Marta Rosenberg, aki egy Schindlerről szóló könyv szerzője, elmondta, hogy Schindler özvegyének végrendelete kizárólagos jogot biztosít számára, hogy minden utána fennmaradt dolog sorsáról rendelkezzen. Véleménye szerint a kereskedő listája hamisítvány.

Zimet szerint a dokumentum tulajdonosa 2008-ban közvetlenül fordult hozzá, az információk szerint a korábbi tulajdonos Itzhak Stern családja volt. Stern egyike volt azoknak, akik segítettek Schindlernek a lista összeállításában.

A kereskedő internetes boltjában megtalálható Al Capone egyik revolvere, Malcolm X feljegyzései problematikus házaséletéről és egy dedikált Schindler fotó is.

A négy eredeti lista Washingtonban, a Holocaust Memorial Múzeumban, Koblenzben és a Yad Vashemben található. Állítólag világszerte több másolat létezik az eredetiről, köztük Thomas Keneally ausztrál író emlékiratai között is találtak egyet, aki 1982-ben megírta a Schindler bárkája című könyvet, amelyből Steven Spielberg elkészítette a híressé vált filmet.

ala