Peru hadseregének vezetője tagadja, hogy kokainkereskedelemmel hozható összefüggésbe. A Wikileaks által kiszivárogtatott titkos amerikai diplomáciai dokumentumokban ugyanis az szerepelt, hogy egy kábítószer-csempészéssel gyanúsított személlyel találkozott, akivel arról tanácskoztak, hogy fagyasztott halak közé rejtik a drogokat és úgy próbálják exportálni azokat.
Paul da Silva tábornok elismeri, hogy amikor még helyi parancsnok volt, valóban találkozott Rolando Velasco halkereskedővel. Ugyanakkor azt állítja, hogy katonái számára tintahalat rendelt a kereskedőtől. Da Silva szerint Velasco megkóstoltatta vele a tintahalat és arra kérte, hogy árulja és terjessze a hadseregben és a rendőrségben. A kereskedőt egyébként letartóztatták amiatt, hogy 840 kg kokaint próbált exportálni fagyasztott halakba rejtve.
A perui védelmi miniszter közölte, a vádakkal komolyan foglalkoznak. „Nem rendelkezem bizonyítékkal az állításokra vonatkozóan, de a legdrasztikusabb lépéseket fogom megtenni, mert ez elfogadhatatlan. Ha tisztviselők vagy a hadsereg vezetői kábítószer-kereskedelemmel hozhatók összefüggésbe, akkor súlyos büntetésben lesz részük” – mondta Jamie Thorne védelmi miniszter.
Az amerikai iratok szerint a magas szintekig nyúló korrupció aláássa Alan Garcia elnök kábítószer elleni küzdelmét.

