2400 éves bronzedényeket találtak kínai régészek egy ásatáson Hszianban, a kínai civilizáció első fővárosában. A lelet érdekessége, hogy az egyik zárt edényben még benne volt a 2400 éve főzött leves. A zöld színű folyadékban állati csontokat találtak, a főzet pontos alapanyagait azonban még elemzik. A másik edényben talált szagtalan folyadékról úgy sejtik, hogy bor lehetett. Az ásatás vezetője szerint egyedülálló felfedezésről van szó.

„Úgy tudjuk, hogy az egész országban nem kerültek még elő hasonló leletek” – mondta Liun Dajun, aki szerint a mostani felfedezés segítségével sokat megtudhatnak az ókori kínaiak étkezési szokásairól.

A területet egyébként egy repülőtér tervezett építése miatt kezdték feltárni a régészek. Az edények egy sírból kerültek elő, az ételeket vélhetően az ókori temetkezési szokások részeként tették az egykori földbirtokos vagy katonatiszt földi maradványai mellé.