Megrázta a tegnapi halálos cápatámadás az egyiptomi Sarm-es-Sejk üdülőparadicsom lakosait. Szinte teljesen elnéptelenedtek a partok. Vasárnap ugyanis egy 70 éves fürdőző nőre támadt rá egy cápa a part közelében. Az állat az idős német turista lábába és karjába is beleharapott, egyik végtagját le is harapta. A vérveszteség és a ragadozó okozta erős mellkasi ütés miatt az idős turista még a vízben, szinte azonnal belehalt sérüléseibe.

Néhány nap leforgása alatt ez már a harmadik cápatámadás volt a Vörös- tengeren. Az egyiptomi egészségügyi minisztérium mindössze pár nappal korábban, csütörtökön oldotta fel a fürdőzési tilalmat, mert a Vörös-tengerből a közelben kifogtak két cápát. Úgy vélték, ezek az állatok támadtak múlt hét kedden és szerdán is fürdőző orosz turistákra.

Az egyiptomi turisztikai minisztérium külföldi, köztük amerikai szakértőket hívott az országba az igen ritkának számító sorozatos cápatámadások kivizsgálására. A szakemberek ugyanis attól félnek, hogy a veszély elijesztheti a térség fő bevételét jelentő turistákat.

„Elővigyázatossági lépéseket tettünk a turisták biztonsága érdekében. 72 órás fürdési és merülési tilalmat vezettünk be a tengeri kutatás idejére, hogy elkerüljük a hasonló baleseteket” – mondta egy illetékes.

Az eddigi magyarázatok szerint a ragadozók a Vörös-tenger túlhalászása miatt a partok közelében keresnek táplálékot. Mások szerint viszont a múlt hónapban tartott négynapos muzulmán áldozati ünnepre, az Eid-re szállított bárányok és marhák útközben elhullott, a szállítóhajókról vízbe dobott tetemei szoktatták a partok közelébe a fehércápákat.

Egyiptomban egyébként utoljára 2009 júniusában történt halálos kimenetelű cápatámadás.