Szerencsésen végződött egy 15 éves fiú túszejtő ámokfutása az Egyesült Államok-beli Wisconsin egyik kisvárosában. A fiú a tanítási nap végén ment be a 700 fős középiskola egyik osztályába, ahol 23 diáktársát és egy tanárát ejtette túszul hétfőn. A 15 éves fiúnál két fegyver is volt és négy órás túszejtő akciója során mindkettőből lőtt is. Végül a túszejtő tinédzser diáktársai sértetlenül távoztak az iskola épületéből.
„Sam háromszor tüzelt, aztán a rohamrendőrök betörték az ajtót, mi pedig hála Istennek biztonságosan kiszabadultunk – számolt be az eseményekről az egyik diák, majd hozzátette: „a vadászásról, pecázásról, filmekről, és zenéről beszélgettünk vele, bármiről, csak hogy időt nyerjünk.”
Mielőtt a rohamrendőrök behatoltak az épületbe, a túszejtő fiú öngyilkosságot kísérelt meg, és meglőtte magát. Diáktársai kiszabadítása után kórházba szállították, állapotáról egyelőre nincs hír, ahogy azt sem lehet tudni, hogy mi volt az ámokfutás indítéka.
A rendőrfőnök bejelentése szerint az iskolakörzetben egyébként tavaly ősszel gyakorlatot tartottak, hogy mit tegyenek a diákok és a tanárok, ha egy fegyveres hatol be az iskolaépületbe.

