Ligwina Hananto gyakorló muszlim, és egyike az Indonéziát megmozgató és felrázó fiataloknak. Elmondta, hogy amikor hagyományokhoz ragaszkodó muszlim férje azt akarta, hogy mint anya és feleség maradjon otthon, beleegyezett. Azzal, hogy a pénzkeresés szükségességének terhe nem nyomta tovább a vállát, lehetősége nyílt az álmodozásra és sokféle üzleti lehetőség kipróbálására.
Hét különböző üzletet próbált ki, de egyik sem sikerült. Amikor visszagondolt arra, mit szeretett tenni az iskolában, megtalálta azt, amiért szenvedélyesen tudott lelkesedni. „Valójában, amikor gimnáziumba jártam, azt fogalmaztam meg, hogy ha felnövök, üzletasszony szeretnék lenni, aki az emberek pénzét kezeli. Még csak nem is tudtam, hogy létezik olyan foglalkozás, hogy pénzügyi tanácsadó” – emlékezett vissza.
Nem csak álmodozik
Hananto reggel 5-kor felkel, hogy imádkozzon a családjával, elküldi a gyerekeket az iskolába, aztán intézni kezdi számos egyéb munkáját, amelyekkel most pénzt keres. „Sok ember csak álmodozik, de ezek az álmok nem kötődnek határidőkhöz és konkrét cselekedetekhez, így nem működnek. Ha már álmodunk valamit, álmodjunk nagyot, tűzzük ki célul, állítsunk fel határidőt, mikor akarjuk megvalósulását elérni, aztán kezdjünk el rajta dolgozni” – fejtette ki Hananto.
A fiatal édesanya nem csak nagyokat álmodik, hanem végre is hajtja terveit, és pontosan ezt tanácsolja QM Financial pénzügyi cége klienseinek is. Hananto 20-as éveinek végén háztartásbeli anyukából cégvezetővé vált, és most már több száz ügyféllel büszkélkedhet. „Időigényes volt a kezdet, és 13 ügyfél után kifogytam a rokonokból. Mondtam az üzleti partnereimnek, hogy más területek felé kell nyitnunk” – mesélte Hananto.
Végül eljutott a jakartai rádióállomásra, és előadott egy ötletet. „Elmondtam nekik, hogy azt szeretném, ha ez egy őszinte rádiós talk show lenne. Ha egy cég el akarja adni a termékeit, és én úgy gondolom, hogy ez az áru silány, el kell mondanom ezt az éteren keresztül. Tetszett nekik, és azt mondták: Úgy, mint Suzie Ormond? Igen, igen, úgy, mint Suzie Ormond, de fejkendőben – mondtam nekik.”
Az indonéz kormány számít rájuk
Az indonéz kormány olyan emberekre épít, mint Hananto. Indonézia a fiatal tehetségekre számít, hogy az elkövetkező évek gazdasági robbanását elősegítsék. Az indonéziai népesség fele 29 év alatti. „Ezt mi „demográfiai osztaléknak” nevezzük, ami szerintem jó formába fog hozni minket, és az eljövendő 10, 15 sőt 20 évben a termelékenységünk növekedni fog” – magyarázta Marie Pangestu, Indonézia kereskedelmi minisztere a CNN munkatársának.
Donny Pramono is ebbe a vonulatba illeszkedik be. 26 évesen tőkére tett szert valamiből, amiről azt tartotta, hogy hiányzik az indonéz piacról. „Valójában nem igazán gondolták, hogy a joghurt nagy durranás lehet” – emlékezett vissza Pramono. A befektetők nem hitték, de most már elhiszik. Két és fél éven belül Pramono „Sour Sally” (Savanyú Saci) joghurt márkája egy boltból 26-ba jutott el Indonéziában, és az első határon kívüli üzlete decemberben nyílik Szingapúrban.
Azonban még mindig vannak akadályok az indonéz fiatalok előtt. A népesség 14 %-a a szegénységi szint alatt él, és a szegénység jórészt a lakosság iskolázatlan részét sújtja. Pangestu figyelmeztet arra, hogy javítani kell az oktatási rendszert, hogy a jövőbeli folyamatos siker eléréséhez szükséges eszközök biztosítva legyenek.
Ami a fiatal ügyvezetőket, Hanantot és Pramonot illeti, üzleti szakértelmüket külföldi egyetemeken szerezték, és azóta is élvezik a siker ízét. „Mivel fiatalon kezdtem, és még mindig fiatal vagyok, nem gondolom, hogy számomra ez a siker a végállomás” – jelentette ki Pramono. „A siker egy nagy utazás, ami soha nem ér véget.”
atv.hu / CNN

