Hétfő este csaknem 350 ember vesztette életét Kambodzsa fővárosában, Phnompenben, amikor pánik tört ki egy ünnepen. Az évente megrendezett vízi fesztivál utolsó, záró napjára érkező ünneplő tömeg egy hídon összezsúfolódott, és a pánikba esett emberek letaposták egymást.

„Mindketten azt mondták nekem, hogy meg akarják nézni a kivilágított hajók éjszakai felvonulását. Mikor rájöttem, hogy eltűntek, egyenesen a kórházba mentem, ahol közölték velem, hogy meghaltak” – mondta egy 52 éves nő, akinek a lánya és veje is ott volt a hídon.

Egyelőre senki nem tudja, hogy mi váltotta ki a zavart - egyes hírek szerint elterjedt a tömegben, hogy a híd instabillá vált, és hirtelen mindenki menekülni próbált. Sokan a vízbe ugrottak és megfulladtak, de voltak, akik egy villanyvezetékbe próbáltak belekapaszkodni, így többek halálát áramütés okozta. Sok áldozatot még nem tudtak azonosítani. A halottak mellett legkevesebb 400 sebesültje is van a tragédiának, őket kisteherautókon a közeli kórházakba szállították.

Kambodzsa miniszterelnöke személyesen kért bocsánatot az áldozatok hozzátartozóitól a történtekért. Mint mondta, Pol Pot uralma óta nem történt az országban ehhez hasonló tömegszerencsétlenség. A miniszterelnök csütörtökre nemzeti gyásznapot hirdetett.