A vitát egy spanyol pártvezető, Mariano Rajoy Melillára való múlt csütörtöki látogatása váltotta ki. Válaszul erre a marokkói miniszterelnök, Abbas el Fassi levelet küldött, majd az Al-Kaida második embere, Ayman Zawahiri nyilvános vitát kezdett, utalva arra, hogy a Marokkó partjainál levő két spanyol autonóm városban a terrorista szervezet évek óta nem tevékenykedett.

Az egyik iszlám weboldalon közzétett hangfelvételen Bin Laden szóvivője hangoztatta, hogy az Al-Kaida kész arra, hogy „harcoljon a második világháború után kialakult rendszer ellen” és „visszahódítsa az Iszlám Birodalom területét Nyugat-Türkmenisztántól kezdve a Ceuta és Melilla szigetekig”.

A terrorista vezér 44 percig beszélt a felvételen és mérleget készített a kilenc éves „Afganisztán és Irak elleni keresztes háborúról”, amiben szerinte a dzsihád erői győzedelmesek voltak a külföldi csapatok ellen, akik „legyengültek sérüléseik miatt.”

Ezen kívül Al Zawahiri a pakisztáni muzulmánokat és a törököket felhívta arra, hogy lázadjanak fel kormányuk ellen Afganisztánnal szembeni ellentmondásossága miatt. „A török muzulmánoknak konfrontálni kell kormányukkal, ami részt vesz Afganisztánban élő muzulmánok kiirtásában. Ugyanez vonatkozik Pakisztán kormányára is”, fűzte hozzá.

atv.hu / El País