Vége a nyári szünetnek és diákok tömegei térnek vissza az iskolapadba világszerte. A kirgizisztáni Os városa pár hónappal ezelőtt még véres etnikai tisztogatások színhelye volt, ezért most a gyerekek egy részének sátrakban kell megkezdenie tanulmányait. Az egykori szovjet tagállamban a júniusban kitört harcokban több épületet is felégettek. Két iskolát azóta sem sikerült rendbe hozni, ami miatt 700 gyermek maradt iskolaépület nélkül. Az ENSZ gyermekalapjának segítségével a helybélieknek azonban különleges „sátoriskolákat” emeltek, ahol kilenc különböző osztályban összesen 48 pedagógus tanítja a gyerekeket.
„A legfontosabb, hogy elkezdjük ezt a tanévet. Szerintem az új iskolaépület munkálatait még idén befejezik. Naukat és Papan városokban öt éve a földcsuszamlások miatt sajnos már megtapasztaltuk, milyen sátrakban tanulni. Télen viszont elég meleg lesz itt, jó feltételeket teremtettünk a tanuláshoz. Ha valaki lelkes, akkor az a földön ülve is tud tanulni, de itt iskolapadok és minden egyéb szükséges eszközt megvan” – mondta Uktam Abdullajeva, a kirgiz ügyvezető kormány miniszterelnök-helyettese.
A közép-ázsiai országban az etnikai zavargások három hónapja törtek ki a kirgizek és az üzbégek között. A harcokban legalább négyszázan haltak meg, több ezren pedig elvesztették otthonukat. Volt, akit lőfegyverekkel öltek meg, ám sok áldozatot, köztük gyermekeket és asszonyokat elevenen égettek el otthonaikban. A túlélők közül az ENSZ szerint 400 ezren menekültek el az országból, többségük a szomszédos Üzbegisztánba, ám többségük azóta visszatért.

