Ahogy tovább forrong a New York-i mecset körüli vita, egyre több kérdés merül fel a 100 millió dolláros (2 milliárd forint) iszlám kulturális és vallási központot felépíteni szándékozó vállalkozóval kapcsolatban. A férfi 1997-től 2001-ig pincérként dolgozott, 2002-ben pedig ingatlanügynök lett. 2008-ban az ingatlanpiaci válság kirobbanásával egyidejűleg ő is adósságba került, amit azóta már törlesztett. Azután szerencsésebb napok következtek, és 2009-ben 5 millió dollárárért megvásárolta azt a New York-i telket, ahol a mecsetet is magában foglaló iszlám központot kívánja felépíteni.
„Ez egy közösségi központ”
Sariff El-Gamal, a mecset fejlesztője gyakran elzárkózik a feltett kérdések megválaszolásától. A 2001. szeptember 11-i merénylet helyszínétől néhány háztömbnyire álló 152 éves épület bontási engedélyének megszerzése után a CBS 2 riporterének a mecsettel kapcsolatos kérdései elől is elzárkózott. „Ez egy közösségi központ. Ha annak nevezi, beszélhetünk róla” – válaszolt El-Gamal az újságíró kérdésére.
„Beleszaladhatott a tenyerembe”
A CBS munkatársának beszámolója szerint a fejlesztő vonakodása a törvénnyel való korábbi szembekerüléseivel lehet összefüggésben. Legutóbb 2005-ben tartóztatták le, amikor bátyja albérlőjét inzultálta. Jelentések szerint ököllel ütötte a férfit – akinek a támadás következtében eltört az orra és az állcsontja – majd leköpte áldozatát. Letartóztatásakor El-Gamal először azt állította, hogy nem ütötte meg a férfit. „Ingatlanüzletekkel foglalkozom. Gazdag vagyok. Miért tettem volna? Miért kockáztatnám a karrieremet? Nem vagyok én bűnöző” – mondta az őt letartóztató rendőröknek.
Azonban a CBS 2 által beszerzett, letartóztatásával kapcsolatos dokumentumokból kiderült, hogy később beismerte tettét. „Beleszaladhatott a tenyerembe” – mondta a bíróság előtt. Bírósági feljegyzések szerint El-Gamalnak problémája volt a 2008-ra összegyűlt 15 ezer dolláros (3 millió forint) adóssága rendezésével és a késedelmi kamatok fizetésével is.
Eskü alatt tagadja
A mecset építője 2007 októberében egy bántalmazási üggyel kapcsolatban eskü alatt valotta, nem volt büntetve. Később azzal próbálta helyreállítani a róla kialakult képet, hogy egy 60 perces interjút adott Scott Pelleynek. Mikor Pelley megkérdezte tőle, hogy nem jutott-e eszébe, hogy egy ilyen projekt a Ground Zero közelében feszültségeket okozhat, El-Gamal így válaszolt: „egyáltalán nem.” „Nem tartom magamat, vagy a hitemet felelősnek a tragédiáért” – jelentette ki El-Gamal.
Máig rendezetlen adótartozás
El-Gamalnak több mint 227 ezer dolláros (45,4 millió forint) ingatlanadó-tartozása is van, és a Pénzügyminisztérium szóvivőjének elmondása szerint, amíg tartozása fennáll, az összeg minden nap a késedelmi kamat mértékével növekedik. Felvetődik az a kérdés is, hogy Fejszál Abdul Rauf imám, a mecset muszlim vallási vezetője tudott-e El-Gamal előéletéről és a be nem fizetett adókról, mielőtt társult vele. El-Gamal visszautasította a CBS 2 hétfőn elhangzott újabb kérését, hogy kommentálja előéletét.
atv.hu / CBS New York

