Kolumbiában a félelem uralkodik. A Facebookon valaki közzétett egy halállistát, rajta több tucat fiatal nevével, akik Puerto Asisban laknak. Hármat közülük már megöltek.
A kormány azonnali vizsgálatot rendelt el. Több fiatal Kolumbia különböző részéről az elmúlt napokban panaszkodott, mert állítólag a Facebookon keresztül fenyegették őket. „A városban pánik uralkodik és totális káosz”, nyilatkozta az egyik tisztviselő. Sok szülő rokonokhoz küldte gyerekeit, mások bezárkóztak házaikba. A puerto asisi listán 80 fiatal neve szerepel, felszólították őket, hogy azonnal hagyják el a települést.
A kolumbiai hatóságok lehetségesnek tartják, hogy az elmúlt években feloszlatott paramilitáris csapatok követői állnak az ügy mögött, akik a drogkereskedelemben is érdekeltek. A fenyegetéseket az interneten (Facebook) keresztül és röplapokon tették közzé. Puerto Asis mellett Antioqiua (Észak-nyugat), Condimarca (központ) és Narino (dél) régiói érintettek.
kng/AFP

