Kilenchónapnyi fogság után térhetett vissza hazájába az a két spanyol segélymunkás, akiket az al-Kaida terrorszervezet fegyveresei még tavaly raboltak el Mauritániában. A szélsőségesek a két férfi egyik kolléganőjét is túszul ejtették, őt azonban már márciusban szabadon engedték. A nő a barcelonai reptéren üdvözölte a most elengedett társait.

„A túszejtők lehetőségeikhez mérten korrektül bántak velünk. Hálásak vagyunk minden magánembernek és szervezetnek, aki azért tüntetett, hogy elengedjenek minket. Köszönetet szeretnék mondani a hatóságoknak és a spanyol kormánynak is a nagyszerű munkájukért és türelmükért” – mondta az egyik szabadon engedett spanyol férfi, Roque Pascal.

A két férfi szabadon bocsátása feltehetőleg kapcsolatban állhat azzal, hogy Mauritánia pár hete visszaengedte hazájába azt a szélsőséges fegyverest, akit korábban a három spanyol segélymunkás elrablásával vádoltak.  

Tavaly egyébként 102 önkéntes segélymunkás vesztette életét különböző külföldi programok keretében, több mint ahány ENSZ békefenntartó.