A szociáldemokraták 54 éves vezetője elmondta: a 48 éves feleségét kezelő orvosok tanácsa szerint csak egy új vese mentheti meg a súlyos veseproblémákkal küzdő Elke Büdenbendert, akinek az elmúlt hetekben drámaian romlott az állapota.
Frank-Walter Steinmeier
Az egykori német külügyminiszter azért döntött úgy, hogy felajánlja egyik veséjét, mert túl hosszú volt az új vesére várók listája. Steinmeier közölte, hogy már hétfőn kórházba vonul, hogy az orvosok felkészítsék a műtétre, amelyet valamikor a héten hajtanak végre. A politikus közölte: reményei szerint októberben tér vissza a munkába.

