Felfüggesztette az Egyesült Államokkal kötött egyik katonai megállapodását Kolumbia. A szerződés értelmében az amerikai csapatok nagyobb mértékben használhatták volna az országban lévő katonai támaszpontokat. Bogota és Washington az egyezményt még tavaly írta alá, hogy hatékonyabban vehessék fel a harcot a kolumbiai kábítószer-csempészek ellen.
„Az alkotmánybíróság döntése értelmében a szerződés az elnök elé fog kerülni, és a továbbiakban ő dönt róla” – mondta Mauricio Gonzalez, az alkotmánybíróság elnöke.
A szomszédos Ecuador és Venezuela baloldali vezetői régóta elítélték a most felfüggesztett megállapodást, amellyel szerintük az Egyesült Államok csak a saját hatalmát akarta kiterjeszteni a térségben. A kolumbiai kormány szerint ugyanakkor szükség van az együttműködésre az ország politikai stabilitása és biztonsága érdekében.
„A kormány meg fogja vizsgálni az alkotmánybíróság döntését a nemzetközi jogi normák szempontjából. Fel kell hívnunk a figyelmet az Egyesült Államok és Kolumbia együttműködésének fontosságára. Ez az együttműködés az elmúlt évtizedekben csak erősödött, különös tekintettel a kábítószer kereskedelem- és a terrorizmus elleni harcra. A jelenlegi döntés nem lehet hatással a már megkötött egyezségekre, amelyek feltételeit a két ország kormánya már eddig is teljesítette, és a jövőben is így fog tenni” – reagált Rodrigo Rivera védelmi miniszter.
A vitatott egyezményt tavaly októberben még az akkori elnök, Alvaro Uribe írta alá a parlament jóváhagyása nélkül. Juan Manuel Santos jelenlegi államfőnek, aki az elmúlt hetekben foglalta el hivatalát, ugyanakkor kényelmes többsége van a kolumbiai törvényhozásban, így feltehetőleg könnyűszerrel sikerül majd elfogadtatnia a megállapodást.
