A teheráni állami tévében egy megkövezéssel fenyegetett nő vallomása hangzott el. A tévéinterjúban bevallotta a nő, hogy házasságtörést követett el és közreműködött a férje megölésében is. Az ügyvédje szerint kínzással vették rá a nyilatkozat megtételére.
Sakine Mohammadi Aschtiani reszkető hangon beszélt az iráni tévében. Anyanyelvén azt mesélte el a 43 éves hölgy, hogy házasságtörést követett el, és közreműködött férje meggyilkolásában is állítólagos szeretőjével, az unokatestvérével együtt. Az Amnesty International elítélte a kétszeres anya szereplését. Az „úgynevezett vallomással” szerintük az iráni igazságszolgáltatás pártatlansága „darabokra hullt”, áll a Guardian brit újságban. Houtan Kian ügyvéd szerint védencét a börtönben „verték és kínozták”, mielőtt beleegyezett volna a televíziós szereplésbe. A 22 és 17 éves gyerekei sokkos állapotba kerültek az interjú miatt.
Sakine Mohammadi Aschtianit egy iráni bíróság kövezés általi halálra ítélte a 2006-ban állítólagosan elkövetett tettek miatt. A gyerekei tagadják, hogy bármely vádpontban is bűnös lenne. Az interjúban azt mondta Aschtiani, hogy először viccnek tartotta unokatestvére ajánlatát, hogy megöli a férjét. „Belépett az életembe, elvarázsolt a szavaival és azt mondta: ’Megölöm érted, annyira rossz ember. Törődök veled” - mesélte a hölgy. Később látta, hogy az unokatestvére elektronikus alkatrészeket vásárol, majd megölte a férjet egy áramütés segítségével.
„Bejelentette nekem előtte, hogy a gyerekeimet a nagyanyjukhoz küldhessem.”
A kétszeres anya esete a nyugati világban felháborodást váltott ki, ezért az iráni igazságügyi hatóság vezetője a kövezést elhalasztotta. Időközben a nő korábbi ügyvédje, Mohammed Mostafai ellen júliusban letartóztatási parancsot adtak ki, a férfi Oslóba menekült.
Az interjút azt követően sugározták, hogy Hillary Clinton amerikai külügyminiszter aggodalmát fejezte ki az asszony sorsa iránt. A szóvivője azt is bejelentette, hogy az emberi jogok megsértésének témáját valószínűleg a teheráni atomprogrammal kapcsolatos konferencián is elő fogják venni. A nő jelenlegi ügyvédje attól tart, hogy a halálos ítéletet gyorsan végre fogják hajtani. Az interjúban egyébként az édesanya korábbi ügyvédjével kapcsolatban is kifogásokat emelt. Állítólag a férfi a felelős azért, hogy az ügye nyilvánosságra került, „hazudott a nevében”. Mostafai biztos benne, hogy egykori védence csak azért mondta ezt, hogy „az életét mentse”.
Az, hogy Aschtiani erőszak hatására tette a nyilatkozatot Mina Ahadi számára is egyértelmű, aki a Megkövezések elleni Tanács (Icas) vezetője: Nem ez az első eset ugyanis, amikor Iránban egy ártatlan áldozatot arra kényszerítenek, hogy vallomást tegyen a televízióban, amellyel megalapozzák a halálos ítélet végrehajtását.
Spiegel
