A legfrissebb francia közvélemény-kutatási adatok szerint a jobboldali szavazók 90, a baloldaliak 60%-a elégedett az illegális bevándorlókkal szemben tett intézkedésekkel – számolt be Florence Labruyere, a Liberation újságírója pénteken az ATV Jam című műsorában.

A kitoloncolás mellett Sarkozy rendelkezései között szerepel, hogy a súlyos, erőszakos bűncselekményt, például rendőrgyilkosságot elkövetőket megfosztják állampolgárságuktól, Franciaországban ez eddig csak a hazaárulással, vagy terrorizmussal vádoltak esetében történhetett meg – mondta el az újságíró.

Az intézkedés elsősorban a mintegy tizenötezer Romániából, illetve Bulgáriából érkezett roma bevándorlókat érinti.