Észak-Korea komoly fizikai megtorlással fenyegette meg Dél-Koreát, ha az a terveknek megfelelően hadgyakorlatba kezd a Koreai-félsziget és Kína között található Sárga-tengeren. A kommunista berendezkedésű Észak-Korea állami televízióján keresztül juttatta el fenyegetését déli szomszédjának, valamint a kereskedelmi hajókat is felszólították, hogy maradjanak távol a két ország határától.

Dél-Korea a fenyegetések ellenére öt napos tengeralattjáró-elhárító gyakorlatot tervez annak a helyszínnek a közelében, ahol Észak-Korea március 26-án megtorpedózott és elsüllyesztett egy dél-koreai hadihajót, 46 tengerész halálát okozva. Észak-Korea azonban tagadja, hogy megtámadta volna a demilitarizált övezetben tartózkodó hadihajót.

Mindeközben Kína is öt napos hadgyakorlatba kezdett a Sárga-tengeren. A kínai légi haderő kiképzésén vadászrepülők, repülőgép hordozó anyahajók, és több ezer katona vesz részt, miközben Kína és az Egyesült Államok között katonailag és diplomáciailag is feszült a viszony.

Július utolsó hetében ugyanis Dél-Korea az Egyesült Államokkal közösen folytatott hadgyakorlatot, a Sárga- és a Japán-tengeren. A többnapos hadgyakorlat célja akkor az volt, hogy Észak-Korea mérsékelje agresszív viselkedését. Az Észak szövetségesének számító Kína elítélte a hadgyakorlatot. Phenjan pedig azt üzente: a szükséges időben készek nukleáris erejüket is bevetve „szent háborúba” kezdeni az Egyesült Államok és Dél-Korea ellen azok vakmerő hadgyakorlatai miatt.