Ha túl sok ember van bezárva egy térbe, nagy veszély fenyegeti őket. Ezt mutatja legalábbis azoknak a tömeges meneküléseknek a szomorú története, amelyek újra és újra számtalan emberéletet követeltek. 2008-ban az indiai Jodphurban több mint 200 zarándok halt meg, amikor megpróbáltak elmenekülni egy templomhegyről. „Egy igen sűrű tömeg lendült mozgásba”, mondta akkoriban a duisburgi közlekedési kutató, Michael Schreckenberg, aki két évvel később a Love Parade biztonsági tervéért is felelt.
Terelési útvonalak
Az indiai eseményekben fizikai törvényszerűségek játszottak közre, amely arra indította a tudósokat, hogy számolják ki a veszélyes jelenetek kialakulásának valószínűséget. Ezért két éve dolgoznak egy riasztó rendszeren. A Szövetségi Kutatási Minisztérium által finanszírozott projektet „Hermésznek” hívják és a jövőben lehetővé kívánja tenni a rendőröknek és rendfenntartóknak, hogy helyes irányba tereljék a látogatókat. A rendszert futballstadionokban, épületekben és csarnokokon belül is működtetni lehet majd. A központi elemét az úgynevezett folyamat szimulációk képezik: egy számítógépes program kiértékeli a kamerák felvételeit, amelyek az egész területet lefedik. Megvizsgálja, hogy hol gyűlt össze túl sok ember, hol lehetnek a megfelelő menekülési útvonalak.
60 ezer irány
Állítólag a program, amelyen még egy tucat további kutatóintézet is dolgozik, 60.000 ember előrelátható útvonalát tudja megadni – egyénre lebontva. „Egy percen belül ki akarjuk számolni, hogy mi fog a következő 15 percben történni.” A kutatók egyetlen dolgot hagytak figyelmen kívül: magát az embert. Az alagútnak, amelyben a pánikra sor került,elméletileg elég nagynak kellett volna lennie. „Ez az egyének munkája. Ez ellen nem lehet küzdeni egy tömeg esetében.”
Számisztifikálás
Ahhoz, hogy a szervezők és rendezők egyáltalán felelősségteljesen tervezni tudjanak, szükséges hogy ismerjék a látogatók várható számát. Így például a duisburgi Love Parade résztvevőinek száma 300.000 és 1,4 millió között ingadozott. Nem ritkán az a probléma, hogy a szervezők jóval nagyobb résztvevőszámot adnak meg, mint a valóság, hogy „jelentőségteljesebb színben tüntessék fel a rendezvényeiket”, mondja Juan Manuel Gutierrez.
Mennyi az annyi
A szociológus két évvel ezelőtt Bilbao közelében megalapított egy vállalkozást, amely hightech módszerekkel akarja kideríteni a valódi számokat. A cég léghajókat vet be, hogy a központba továbbított nagyfelbontású képek segítségével számítógéppel kiszámolják a résztvevők számát. Eddig 18 alkalommal próbálkoztak, mindannyiszor sikeresek voltak. Például a kormány megbízásából 5165 tüntetőt számoltak egy tiltakozáson, a legnagyobb spanyol napilapban, az El Paisban 12.500-ról beszéltek, míg az egyik szervező 30.000-et mondott.
Spiegel

