A helyi lakosok továbbra sem tudnak napirendre térni a történtek fölött: "Hihetetlen. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy miért akartak ennyi embert ilyen kis helyen összezsúfolni. Ebben a városban nekem se rokonaim, se barátaim nem haltak meg.”
A tragédia körülményeivel kapcsolatosan folyik a nyomozás.Sokan a helyi vezetést hibáztatják. Duisburg vezetése anyagi és imázsépítési célból fontosnak tartották a rendezvényt.
A Ruhr-vidéki város ugyanis komoly gazdasági és szociális gondokkal küzd, és a lakossága is csökken. Az viszont továbbra sem világos, hogy miért egy zárt, 250 ezer ember befogadására alkalmas területet jelöltek ki a rendezvény helyszínéül. A rendőrség azt állítja, hogy előre figyelmeztette a városházát és a rendőröket.
Egy résztvevő így nyilatkozott: "Én is ott voltam szombaton, és azt hiszem nem is tudom szavakkal leírni azt, ami történt. A következtetéseket azonban le kell vonni. Ilyen még egyszer nem történhet meg. Tényleg szörnyű volt.”
"Először is a város polgármesternek le kell mondania. Ez az első követelésem. De az alkalmazottai is hibásak. De a polgármester küzdött a legkeményebben azért, hogy itt tartsák a rendezvényt.” – mondják a helyi lakosok. Az ügy a Bundestag elé is kerülhet.

