Először járt beiktatása óta az Egyesült Államokban David Cameron brit kormányfő. A miniszterelnök az amerikai elnökkel többek között az afganisztáni biztonsági helyzetről is tárgyalt, terveik szerint ugyanis a nemzetközi fegyveres csoportok 2014-ig teljesen átadnák az ország felügyeletét az afgán hatóságoknak.

„Fontos eredményeket értünk el, amik megteremtik annak a lehetőségét, hogy az afgán nép nagyobb felelősséget vállalhasson saját országáért. A következő egy évben már folyamatosan átveszik a közbiztonság felügyeletét, így jövő júliusban remélhetőleg elkezdhetjük kivonni egyes csapatainkat az országból. A kabuli konferencia azt is megmutatta, hogy a nemzetközi közösség támogatja Afganisztánt” – mondta az amerikai elnök.

Afganisztán mellett a másik potenciális veszélyforrás, az iráni atomprogram kérdése is szóba került a találkozón.

„Iránnak fel kell adnia tervét, hogy nukleáris fegyverekkel rendelkezzen. Felszólítjuk az iráni rezsimet, hogy azonnal térjen vissza a nemzetközi tárgyalóasztalhoz, mert most még nem késő megtenni ezt. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és szövetségeseink készek a tárgyalásokra, de amennyiben Irán részéről nem látunk hajlandóságot erre, akkor az ENSZ által jóváhagyott újabb szankciók kerülnek bevezetésre” – mondta a brit miniszterelnök.

Az izraeli-palesztin konfliktust illetően mindkét politikus a közvetlen béketárgyalásokat sürgette, de a megbeszélésen a gazdasági válság kapcsán a pénzügyi intézkedések nemzetközi összehangolása is szóba került.

„Megerősítettük elkötelezettségünket a pénzügyi felelősség és a reformok mellett. A brit kormány most nagyon bátor lépéseket tesz ez ügyben és mi is szeretnénk 2013-ig felére csökkenteni a költségvetési hiányunkat. Mindketten eltökéltek vagyunk abban, hogy a jelenlegihez hasonló gazdasági válság ne ismétlődhessen meg a jövőben” – mondta Barack Obama.

A tárgyalások után David Cameron az amerikai szenátus vezetőivel is találkozott, hogy enyhítse a British Petrol által a Mexikói-öbölben okozott olajkatasztrófa miatt kialakult feszültséget. Bár a brit miniszterelnök megértést mutatott az Egyesült Államok felháborodását illetően, azt is kifejtette, hogy a BP stabilitása és piaci sikerei mindkét fél számára kulcsfontosságú célok.