A múlt héten kirobbant kémbotrány tíz, az Egyesült Államokban fogva tartott gyanúsítottjának ügyvédje szerint Moszkva és Washington fogolycseréről tárgyal ügyükben - írta a New York Times szerdán késő este. Az amerikai lap szerint a két ország hatóságai szeretnék minél hamarabb lezárni az ügyet. A 11 gyanúsított - a Cipruson elfogott, feltételesen szabadlábra helyezett, majd eltűnt férfival együtt - ellen egyébként nem kémkedésért, hanem "csak" összeesküvésért emeltek szerdán vádat. Az előbbiért életfogytiglan, az utóbbiért legfeljebb öt év börtön szabható ki.
Az Egyesült Államokban június 27-én letartóztatott tíz orosz "alvóügynök" csütörtökön jelenik meg egy New York-i szövetségi bíróságon. Egyikük védőügyvédje a New York Times-nak úgy nyilatkozott, hogy mindannyian bűnösnek vallják majd magukat. Szerinte ez is része annak a megállapodásnak, amelyet az amerikai ügyészek és az Oroszországból érkezett hivatalnokok kötnek egymással. A napilap szerint a felek, mind Moszkva mind Washington szeretné elkerülni a hosszas peres eljárásokat, amelyekben esetleg titkos hírszerzési módszerekről is szó eshet. Egy másik vádlott Anna Chapman ügyvédje azt is mondta a New York Timesnak, hogy akár már csütörtökön döntés születhet arról, hogy a botrány gyanúsítottjaiért cserébe orosz börtönökben fogva tartott rabokat engednek szabadon.
Az amerikai lap értesülésével egybevág az Oroszországban kémkedésért 15 év börtönbüntetésre ítélt atomtudós, Igor Szutjagin ügyvédjének nyilatkozata. Anna Szaviltszkaja az Itar Tasz hírügynökségnek azt mondta, hogy ügyfelét már tájékoztatták arról, hogy egy fogolycsere keretében szabadulhat, és Nagy-Britanniába távozhat. Szutjagin bátyja úgy tudja, hogy a férfit egy arhangelszki börtönből már Moszkvába szállították, és csütörtökön Bécsen keresztül Londonba utazik.

