Az előrehozott lengyelországi elnökválasztások vasárnapi második fordulóját a liberális Bronislaw Komorowski nyerte meg a szavazatok csaknem 96 százalékának összeszámlálása alapján - közölte hétfőn a választási bizottság. A hétfői bejelentés szerint Komorowski több mint 52 százalékot kapott, míg ellenfele, Jaroslaw Kaczynski kevesebb, mint 48 százalékot.

A volt kormányfő, a konzervatív Kaczynski elismerte a vereségét. A repülőgép balesetben elhunyt volt elnök ikertestvére vasárnap, a varsói választási központjában nyilvánosan kijelentette, hogy "gratulál a győztesnek, Bronislaw Komorowskinak. Az eredményhirdetés érdekesség, hogy a szavazatok 51 és fél százalékának összeszámlálása után még úgy tűnt, hogy Kaczynski győz, akkor ugyanis valamivel kevesebb, mint 50 és fél százalékkal ő állt az első helyen.

Stefan Jaworski, a lengyel választási bizottság elnöke hétfőn azt közölte, hogy a szavazásra jogosultak csaknem 55, 3 százaléka voksolt vasárnap. A voksolás két héttel ezelőtti első fordulója már Komorowski győzelmét hozta: a liberális Polgári Platform (PO) jelöltje 41,5 százalékot szerzett, míg Jaroslaw Kaczynski, az ellenzéki Jog és Igazságosság Párt (PiS) jelöltje a voksok 36,5 százalékát kapta.

Két hete a harmadik helyen a szociáldemokraták jelöltje, Grzegorz Napieralski végzett, 13,7 százalékkal, míg a többi hét jelölt két százalék alatti eredményt ért el. A második fordulóba az első két helyen végzett politikus jutott be.