Több mint 3000 amerikai katona hagyta el csütörtökön a bászrai amerikai katonai bázist. A mostani kivonulás a 2008-ban aláírt biztonsági megállapodás része, amely szerint az Egyesült Államok 2010 szeptember 1-éig valamennyi harcoló alakulatát kivonná Irakból. Ez összesen mintegy 50 ezer katonát jelentene.

Jövő év elejére a tervek szerint Afganisztánban 102 ezer amerikai katona lesz, Irakban pedig már csak 43 ezer. Ők látják el az iraki biztonsági erők kiképzését, a terrorista elhárító feladatokat, valamint a helyi amerikai intézmények, például a bagdadi nagykövetség védelmét. Irak teljes kiürítését Barack Obama 2011 végére tervezi. Az amerikai csapatkivonás azonban egyesek szerint káoszt idézne elő, és népirtáshoz vezetne az országban.