Az ítéletidő miatt halálesetek száma még várhatóan emelkedni fog Dél-Franciaországban, ahogy a mentőalakulatok átkutatják a hatalmas áradás után a helyszíneket. 22 ember meghalt és legalább 12 eltűnt miután az eső elöntötte az Aranypart feletti hegységeket kedden. Kétezer mentőmunkást mozgósítottak a túlélők felkutatására az omladékok és elöntött házak között.
Sokan úgy haltak meg, hogy az autójukban ragadtak, amikor a nagy hullámok elöntötték az utcákat. A leginkább sújtott terület Draguignan város volt. A vízszint itt elérte a több mint 2 métert is.
A Meteo France mérései szerint 40 centiméter eső hullott le kedd óta. „Soha nem láttunk még ennyi vizet júniusban” - mondta Patrick Galois meteorológus. Ez volt 1827 óta a legszörnyűbb árvíz a környéken.
Legalább ezer embernek kellett elhagynia otthonát és az éjt iskolákban vagy más ideiglenes óvóhelyen töltötték. Becslések szerint mintegy 175 ezer ház maradt villamos energia nélkül. A régióban felfüggesztették a vasúti és légi közlekedést is. Mintegy 300 utas a nagysebességű vonatpályán Nice és Lille között szintén csapdába került az özönvízben - tudósított az AFP.
Nicolas Sarkozy részvétet nyilvánított az áldozatok családjának. Megígérte a mentő alakulatok támogatását, hogy azok „éjjel-nappal bevethetők legyenek és segítséget nyújtsanak”. Az államfő úgy tervezi, hogy jövő hét elején ellátogat a régióba.

