Néhány nappal a Dél-afrikai futball-világbajnokság előtt az ország több látványossága még mindig nem készült fel a turisták tömegére. A világ egyik legnagyobb sporteseményére készülve Fokvárosban mégis úgy érzik, készen állnak a turisták rohamára.

„Ez egy fejlődő város. Az elmúlt hónapban is rengeteg minden változott itt meg, ami szerintem a világbajnokság megrendezésének az egyik fő előnye. Befektetések történtek az infrastruktúrába, hogy Fokváros egy élhetőbb hely legyen, és hogy többen látogassanak majd ide” – nyilatkozta Mariette Du Toit-Helmbold, a Fokvárosi Turisztikai Hivatal vezérigazgatója.

„Ennek hosszú távú előnyei is lesznek. Dél-Afrika végre ismert lesz az egész világon és a termékeink iránt külföldön is nagyobb lehet a kereslet – mondja az egyik helyi borászat vezérigazgatója” – bizakodott Jean Naude, a Groot Constantia nevű borászati cég vezetője.

Évente mintegy 2 millió turista látogat el Fokvárosba. Az itt élőknek azonban most mindössze egy hónap alatt kell fogadnia 350 ezer turistát. Bár ez a szám nem éri el azt a fél millió látogatóról szóló becslést, amit az ország hat évvel ezelőtt remélt, mikor kiderült, hogy ők rendezhetik a világbajnokságot. Az itt élők többsége ennek ellenére reménykedve várja a sporteseményt.

Johanessburgban a kiskereskedőknek mégis akadt oka panaszra. Az utcai árusokat a Nemzetközi Labdarugó-szövetség nyomására ugyanis kitiltották a stadionok környékéről, de még a parkokból, sőt a templomok és a turisztikai látványosságok közeléből is.

A Nemzetközi Labdarugó-szövetség szerint az intézkedésre azért volt szükség, hogy megvédhessék a világbajnokságot szponzoráló márkákat, akik sok pénzt fizettek a kizárólagos jogokért. A kis élelmiszerkereskedők árui emellett a szervezők szerint higiéniás problémákat is felvethetnek.