Öt nappal a foci vébé kezdete előtt káosz uralkodik a helyszínen: a Nigéria és Észak-Korea között lezajlott tesztmérkőzés során a johannesburgi stadion publikuma pánikba esett. A rendőrség nem tudott úrrá lenni a helyzeten és legalább húszan megsérültek.

A vasárnap lezajlott meccsen a szurkolók megpróbálták a biztonsági személyzet által már bezárt stadionkapukat betörni. A sérültek között, akik közül többeket kórházba kellett szállítani, a rendőrség adatai szerint legalább egy gyerek is van. Egy nőt a rendőröknek kellett újraéleszteniük. „Pánik tört ki a tömegben. Az emberek többeket a kapuknak nyomtak, hogy bejussanak a stadionba” - nyilatkozta a rendőrség szóvivője. A meccsre ingyen osztogatták a jegyeket, de nyilvánvalóvá vált, hogy nagyon sok hamisított jegy is forgalomba került. Ezen kívül sok rajongó jegy nélkül akart bejutni a stadionba.

Egy rendőr kifogásolta a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség hozzáállását: „A FIFA azt akarta, hogy a belépés ingyenes legyen. Most ez lett a vége”. A vébét biztosító biztonsági szolgálat tagjai közül senki sem volt a helyszínen, mert barátságos meccsről volt szó, amit nem a FIFA védnöksége alatt rendeztek.

Egy rendőr súlyosan megsérült a tumultusban. „Maga alá temette a betört bejárati kapu és letaposták” - mondta a rendőrségi szóvivő. Johannesburgban tízezer ember akart bejutni az arénába, a rendőrök az első hullám után bezárták a kapukat. Amikor újra megnyitották a többi rajongó is berohant és többen földre kerültek ekkor is. A legnagyobb problémát az okozta, hogy senki sem gondolta, hogy ennyien lesznek kíváncsiak a mérkőzésre.

A biztonsági szolgálat a roham miatt bezárta a kapukat, ami még rosszabbá tette a helyzetet. Több tucat nigériai szurkolót tapostak le, mialatt a stadionban a himnuszokat játszották. A játékot öt percre leállították, majd újra engedélyezték. A végeredmény 3:1 lett Nigéria javára.
Hasonló esetre 2009 márciusában került sor, amikor a vébé egyik kvalifikációs meccsén Elefántcsontpart és Malawi játszott Abidjanban. A stadionban szintén pánik tört ki, a szurkolók rohama miatt egy fal ráomlott a tömegre és 22-en haltak meg.

Az afrikai vébével kapcsolatosan nagyon sokakat foglalkoztat a biztonság kérdése. Nathi Mthethwa rendőrminiszter igyekezett biztosítani mindenkit, hogy Dél-Afrika a vébé ideje alatt „a világ legbiztonságosabb helye” lesz.