43 halálos áldozata van a szibériai szénbányában történt kettős robbanásnak, miután az éjszaka 11 embert belehalt sérüléseibe. 47 bányászt még eltűntként tartanak nyilván, de egyre kisebb az esély, hogy élve sikerül kimenteni őket.
Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök találkozott az áldozatok gyászoló hozzátartozóival, majd a szerencsétlenség helyszínére látogatott.
„A legalaposabb vizsgálatot rendeltem el a baleset okait, és a bányában lévő állapotokat illetően, valamint hogy mit tettek a felelősséggel rendelkező személyek. Tudnunk kell, hogyan halhatott meg ennyi ember, hogyan történhetett ilyen nagyszabású tragédia” – mondta Putyin. A miniszterelnök a sebesült bányászokat is meglátogatta.
A tárnákban felgyülemlett metángáz még szombaton robbant be a Raszpadszkaja szénbányában, mialatt 370 munkás dolgozott odalent. Többségüknek sikerült a felszínre jutniuk, de sokan lent rekedtek. A második robbanás két órával később történt, amikor már megkezdték a mentést.
Az egyik orosz hírügynökség úgy tudja, hogy a biztonsági szabályok megszegése miatt bűnügyi eljárást indítanak a hatóságok. A szibériai Raszpadszkaja szénbánya egyébként az orosz származású milliárdos, Roman Abramovics résztulajdonában van.

