Az első napon a katolikus egyház forróvonalán 4000 híváskísérletet regisztráltak. Ezen kívül további gyanú merült fel további bűncselekményekre vonatkozóan az egykori NDK területén.
Az elképesztő mennyiségű telefonáló közül összesen 162 beszélgetést sikerült lefolytatni, amelyek öt perctől egy órás időtartamúak voltak. A Trier püspökségben található tanácsadó és telefonos lelkisegély szolgálat vezetője, Andreas Zimmer beismerte, hogy „ilyen mértékű rohammal” nem számoltak. Megértését kérte mindazoknak, akiknek nem sikerült emiatt telefonálniuk.

Összességében úgy vélik, hogy körülbelül ezren lehettek azok, akik telefonálni próbáltak és a nagy szám abból adódik, hogy többen többször is újratárcsáztak. Első sorban áldozatok jelentkeztek vagy hozzátartozóik. Kedd óta képzett tanácsadók és terapeuták ülnek az ingyenes vonalak végén, akik a katolikus intézményekben elkövetett szexuális bűncselekmények áldozatain próbálnak segíteni. Zimmer szerint az első nap tapasztalatai megcáfolták azt a feltételezést, hogy a kezdeményezést nem fogják kihasználni, hiszen a katolikus egyház ajánlotta fel ezt a módszert.

A botrány szele közben elérte Walter Mixa augsburgi püspököt is, aki évek óta az egyház egyik konzervatív beállítottságú, provokatív figurája. Ő volt az, aki az egyházban kirobbant botrányokért a szexuális forradalmat tette felelőssé. Most több egykori nevelőotthon lakó jelentkezett és azzal vádolták meg az egyházférfit, hogy papként verte őket.

Mixa nyilatkozata úgy akarta beállítani a katolikus egyházat, mintha a hatvanas években minden a legnagyobb rendben zajlott volna náluk és hozzáállásuk a falaikon belül zajló dolgokhoz a legmegfelelőbb lett volna. Ezzel a beszéddel jó nagy vihart kavart, ezért is robbant bombaként a Süddeutsche Zeitung szerdai cikke, amely arról szólt, hogy Mixa ellen is többen panaszt tettek. Öt egykori diák számolt be arról, hogy Mixa papként a hetvenes és nyolcvanas években többször megverte őket. Nem kifejezetten szexuális erőszakról van szó, de Mixa gyakran rendezett köztük ámokfutást, hol szőnyegporolóval, hol fakanállal, vagy puszta ököllel verte őket.

Az Augsburgi Püspökség visszautasította a vádakat. Véleményük szerint ezek „abszurdak, hamisak, és nyilvánvalóan azzal a szándékkal találták ki őket, hogy a püspök személyét hiteltelenné tegyék”. A konzervatív püspök számára nagy a tét. Ő a liberális korszellem elleni küzdelem egyik élharcosa, aki Németországban ezzel hírnevet is szerzett magának.

„Az egyháznak idegesítenie kell”, hangzik a 68 éves Mixa életfilozófiája. Ezt a nézetet ugyan sok katolikus osztja, de Mixa gyakran túlzásokba esik és sokszor mind a hívők, mind egyházának vezetői fejcsóválva nézik akcióit. A regensburgi püspökkel, Gerhard Müllerrel és a kölni bíborossal, Joachim Meissnerrel karöltve Mixa a Német Püspöki Konferencia keményvonalas részéhez tartozik. A receptje: olyan szavakat választani, amelyek biztos, hogy éles reakciókat idéznek elő és sokaknál kiverik a biztosítékot.

atv.hu / Spiegel