Alig két héttel a Chilében pusztító nagy erejű földrengést és cunamit követően a világ minden tájáról politikusok érkeztek az ország nemrégiben megválasztott új elnökének, Sebastian Pinerának a beiktatási ünnepségére. A konzervatív milliárdosból államfővé lett Pinera egyik első feladata várhatóan az lesz, hogy újjáépítse az országot a katasztrófa után, amelyben közel ötszázan vesztették életüket és további háromszázan tűntek el. A beiktatási ünnepségre érkező politikusok együttérzésüket fejezték ki a chilei népnek.

„Büszkeséggel tölt el, és megtiszteltetés számomra, hogy a spanyol delegációt vezethetem. Remélem, hogy boldogságban tudnak majd ünnepelni annak ellenére is, hogy az országot pusztító földrengés milyen károkat okozott” – mondta Fülöp, spanyol herceg.

„Személy szerint is figyelemmel követtem a Chilében történő drámai eseményeket. Szeretném kifejezni együttérzésemet a chilei népnek, remélem, hogy sikerül átvészelniük ezt a nehéz korszakot” – mondta Jose Miguel Aznar, Spanyolország egykori miniszterelnöke.

Szakértők szerint az új államfőnek nagy kihívást jelent, hogy elődje, a most leköszönő elnök asszony, Michelle Bachelet nagy népszerűségre tett szert hivatali évei alatt. A chileiek körében a leköszönő államfő népszerűsége 84%-os, és annak ellenére is töretlen, hogy egyesek szerint a kormány rosszul kezelte a két héttel ezelőtti katasztrófát. A 8,8-as erősségű földrengést követően ugyanis az elnökasszony rosszul mérte fel a károkat és kezdetben visszautasította a nemzetközi segélyeket.

Az új konzervatív elnök, Sebastian Pinera megválasztása nagy politikai fordulatot jelentett a dél-amerikai országban, amelynek a Pinochet diktatúra bukása óta csak baloldali vezetői voltak. Az államfő a katasztrófa kárainak helyrehozása mellett ígéretet tett rá, hogy hivatali ideje alatt milliós nagyságrenddel növeli a munkahelyek számát, és tovább erősíti a chilei gazdaságot.