Az indonéz hatóságok kedden Dzsakarta külső részén keveredtek lövöldözésbe iszlám milicistákkal. Az akcióban a rendőrség szerint sikerült megölniük Indonézia egyik legkeresettebb terroristáját. A Dulmatin nevű férfi feltételezések szerint 2002-ben részt vehetett abban a Bali szigetén elkövetett merényletben is, amelynek több mint kétszáz civil áldozata volt.
Az indonéz biztonsági erők terrorista-elhárítási hadgyakorlaton vettek részt Jáva szigetén, miután múlt hónapban a szélsőséges iszlám fegyveresek újabb kiképzőtáborára találtak Szumátra északi felén. A rendőrség lecsapott a helyi fegyveres csoportok táborára, ahol huszonegy gyanúsítottat őrizetbe is vettek. A helyszínen a hatóságok egyenruhákat, fegyvereket és a dzsihádról szóló könyveket is találtak. Az akciókban két terrorista meghalt, de három rendőr is életét vesztette. A szélsőséges szervezet harminc tagját a hatóságok jelenleg is keresik a környező erdőkben.
A mostani két napos gyakorlatot, amelyen összesen hatszázan vesznek részt, Jáva egyik szállodájában és a helyi tőzsde épületénél szervezték meg, ahol egy lehetséges terrortámadást próbáltak szimulálni. A fegyveres erők többek között az esetleges túszok kiszabadítását is gyakorolták.
Az Indonéz hatóságokat korábban a szingapúri tengerészgyalogság vezetői is figyelmeztették, hogy szélsőséges csoportok támadást terveznek néhány olajszállító hajó ellen a Malacca- szorosnál. A rendőrség jelenleg vizsgálja, hogy a gyakorlat során elfogott szélsőségeseknek lehetett-e köze a tervezett támadásokhoz.
Indonézia az elmúlt tíz évben komoly harcot vív az ország területén működő iszlám szélsőségesek ellen. Az itteni merényletekre a terroristák nagy részét a hatóságok szerint Afganisztánban, Pakisztánban és a Fülöp-szigetek déli részén képezhették ki.

