Négy nappal a chilei földrengés után egy 6-os erősségű utórengés rázta meg az érintett területeket és okozott pánikot szerdán. Újabb riasztást adtak ki, mert a partok mentén ismét cunamira lehet számítani, Constitución városában felszólították a lakosokat, hogy hagyják el otthonaikat.

Az ONEMI katasztrófavédelmi szervezet végül visszavonta a figyelmeztetést: „Ez a rengés nem rendelkezett olyan tulajdonságokkal, amelyekek cunamit tudnának előidézni” – adták közre. Árnyalja a dolgot, hogy az ONEMI a múlt heti földrengés után is azt mondta, hogy nem kell pusztító szökőárra számítani.

A chilei kormány úgy véli, hogy a földrengés áldozatainak száma még emelkedni fog. Egyre kisebb a remény, hogy túlélőket találnak a romok alatt, de még mindig teljes erővel folynak a keresések. Concepción városában az összeomlott házak alatt 500 ember lehet betemetve.

Szerdán a katonaságnak sikerült komoly erők bevetésével megfékezni az elmúlt napokra jellemző fosztogatásokat. Kereken 7000 katona járőrözik a térségben, hogy a víz- és élelmiszerellátás zavartalanságát biztosítani tudják. Sok lakos azt vetette a kormány szemére, hogy túl lassan reagáltak a katasztrófát követően. A földrengés cunamit váltott ki, amely néhány óra múlva elérte a partokat és több ember halálát okozta. Chile miniszterelnöke, Michelle Bachelet úgy véli, hogy ezek a vádak alaptalanok. „Az emberek mindig azt fogják gondolni, hogy többet tehettünk volna” - mondta.

pad/AFP/Reuters/dpa