A müncheni államügyészség a bajorországi Ettal kolostorában tartott házkutatást, az internátusban ugyanis a papok állítólag több diákot megrontottak.
A Német Hírügynökség értesülései szerint kedden a münceni államügyészség razziázott Ettal kolostorában, ahol felmerült a gyanú, hogy egyházi személyek kiskorúakat molesztáltak. „Délután óta a helyszínen folynak a nyomozati cselekmények az ügyészség részvételével”, hangzott el a hatóság szóvivőjének szájából. Az nem derült ki, hogy tárgyi bizonyítékokat keresnek, vagy kihallgatásokat folytattak le. További kérdésekre sem az ügyészség, sem a helyi rendőrség nem adott választ.
Gyanúsított szerzetesek
Ettalban a múlt héten került napvilágra több pedofíliával és gyermekmegrontással kapcsolatos eset. Eddig legalább húsz áldozat jelentkezett, a vádak között szexuális kapcsolat létesítése, fizikai kényszerítés, és kegyetlen ütlegelés is szerepel. Az elkövetéssel négy papot vádolnak, egyikük már nem él. Röviddel a botrány kirobbanása után a kolostor apátja lemondott hivataláról, az internátus iskolai vezetője is hasonlóan döntött. Mindketten vállalták ezzel a felelősséget, hogy a 2003 és 2005 között történt esetekben nem jártak el megfelelően és nem jelentették azokat. A bencés kolostorban történtekkel kapcsolatban Szászországban is felfüggesztettek három szerzetest, ők korábban Ettalban éltek és hasonló vádakkal gyanúsítják őket. Az egyik szerzetes a szászországi Wechselburg kolostorban az ifjúsági- és családi házakért volt felelős. Azt, hogy pontosan mivel vádolják a papokat, még nem lehet tudni.
Ezen kívül is egyre több megdöbbentő eset derül ki. München-Freising érseke kedden megerősítette, hogy egy müncheni parókián is nyomoznak. 2002 és 2003 között egy külföldi rendtag szolgált a helyszínen, aki egy akkoriban 13 éves lányt többször megerőszakolt. Miután áthelyezték Fürstenfeldbruckba és felfüggesztett büntetést kapott szexuális bűncselekmény miatt, annak ellenére, hogy eltiltották a fiatalokkal való munkától, valószínűleg két további kislányt megrontott. Az érsekség szóvivője azt mondta, hogy az illető valószínűleg már visszatért hazájába.
Egyre többen bátorodnak fel
Az „egykori otthonlakó gyermekek” egyesületének becslése szerint jóval több kiskorú esett áldozatául hasonló cselekményeknek, mint eddig gondolták. Monika Tschapek-Güntner elnök szerint az egyesület 450 tagja közül 70 százalékukat rontották meg. A tagjaik nagy része – 80 százalékuk – katolikus otthonokban nőtt fel. Mióta januárban kirobbant a botrány, egyre többen bátorodnak fel és jelentkeznek náluk. Tschapek-Güntner szerint a katolikus egyház „álszent”. Jóllehet azt a benyomást akarják kelteni, hogy fel akarják deríteni a szexuális bűncselekményeket, de éveken keresztül nyomás alá helyezték az áldozatokat vagy pénzt adtak a hallgatásért.
A német Püspöki Konferencia elnöke, Karl Lehmann kardinális visszautasította a szisztematikus elhallgatás vádját. Úgy véli, hogy korábban valóban előfordulhattak ilyen esetek, de már évek óta azon dolgozik az egyház, hogy felderítse a múltban történt ügyeket. „Teljes képtelenség azt állítani, hogy a katolikus egyháznak nem áll szándékában tisztázni a dolgokat.”
hut/dpa/apn/ddp
