Ukrajnában menesztették a kormányt, miután a parlament szerda délelőtti plenáris ülésén többségi szavazással elfogadta a nyugatbarát Julija Timosenko vezette kabinettel szemben kezdeményezett bizalmatlansági indítványt. A határozattervezetet az új államfő, Viktor Janukovics pártja terjesztette be, röviddel az elnökválasztások hivatalos végeredményének kihirdetését követően.
A 450 tagú ukrán törvényhozásban az ülésen megjelent honatyák közül 243 szavazott a Timosenko-kormány menesztése mellett. A határozat elfogadásához egyébként 226 voks is elegendő lett volna.
Érdekesség, hogy a bizalmatlansági indítványt a kormánykoalíciót alkotó frakciók közül a Volodimir Litvin házelnök nevével fémjelzett tömörülés képviselőinek zöme, és az eddigi államfőt, azaz Viktor Juscsenkót támogató Mi Ukrajnánk-Nemzeti Önvédelem (NU-NSZ) tömörüléshez tartozó honatyák egy része is megszavazta. De az igazi meglepetés az volt, hogy a Julija Timosenko Tömb frakciójának 7 tagja is a saját pártelnöke ellen voksolt.
A parlamenti frakcióknak mostantól 30 nap áll rendelkezésére egy új többségi koalíció megalakítására. Ellenkező esetben az államfő feloszlathatja a törvényhozást, és előrehozott választást írhat ki.

